Fennakadásokkal kezdődött Nagyvárad szívműtétje

Forgalmi káoszt okozott, hogy a főtéri munkálatok miatt lezárták a város főbb artériáit a gépjárművek elől.
Hirdetés

Hiába hirdette meg az önkormányzat időben, hogy mától lezárják a Szent László teret, a dudáló kocsisorok, ideges forgalomirányítók és ingerült gyalogosok számából ítélve sokan nem értesültek az útlezárásokról.

Mától körülbelül az év végéig tilos behajtani a főtérre autóval, de aki mindenáron így akarja megközelíteni a belvárost, az a Kapucinus (Traian Moșoiu) és a Beöthy Ödön (Iuliu Maniu) utcákon teheti meg.

Zöldfa utca

A Szent László tér felől csak a Körös (Tudor Vladimirescu) utcába lehet behajtani. Kétirányúsították a Zöldfa (Vasile Alecsandri) és a Pavel utcákat, illetve részben a Teleki (Primăriei) utcát is, de ezekről sem lehet behajtani a főtérre.

Szent László tér

Nemcsak a gépjárműforgalmat érinti a lezárás, hanem a tömegközlekedést is, hiszen valamennyi villamos-, és több autóbusz-vonal is áthalad a városközponton. Az útvonal-módosítások elérhetőek a Helyi Közszállítási Vállalat honlapján.

Lebontott járdaszegélyek

Hirdetés

A térátalakítás során elsőként a földalatti vezetékek cseréjére kerül sor, majd a villamossínek elhelyezésére, végül pedig az újraburkolásra. A betonszegélyeket már elkezdték felbontani, a villamosmegállókat szétszerelték, a síneket is elbontják.

Sas palota

Gyalog, illetve biciklivel szokatlanul szabadon lehet közlekedni a belvárosban, csak a munkagépeket érdemes kikerülni. 

Fotók: Mészáros Tímea

Hirdetés