Hat évig húzódott a stratégiai privatizációk pere. Négy évet kapott Kerekes Gábor is.
Négy év letöltendő szabadságvesztésre ítélte jogerősen kedden a legfelsőbb bíróság Nagy Zsolt egykori távközlési minisztert, az RMDSZ volt politikusát, és Codruţ Şereş volt gazdasági minisztert az úgynevezett stratégiai privatizációk ügyében.
A volt minisztereket abban találták vétkesnek, hogy 2005-ben és 2006-ban törvénytelenségeket követtek el állami vagy csak részben állami tulajdonú vállalatok privatizációjakor. Şereşt árulás, Nagyot pedig bűnszervezet támogatása miatt ítélték el.
A két miniszter, munkatársaik és a Credit Suisse First Boston (CSFB) nemzetközi pénzügyi tanácsadó cég képviselői ellen 2009-ben emelt vádat a szervezett bűnözés- és terrorizmusellenes ügyészség (DIICOT). A két egykori minisztert első fokon hat, illetve öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság 2013. december 3-án, az ítéletet megfellebbezték.
Az RMDSZ-es politikus 2004 decembere és 2007 júniusa között vezette a távközlési minisztériumot. Tisztségéből való felfüggesztése után visszavonult a politikától. A per során ártatlanságát hangoztatta.
Szintén négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték Kerekes Gábor volt államtitkárt, az RMDSZ egykori gazdasági alelnökét nemzetközi bűnszervezethez való csatlakozás miatt. Kerekest egyébként Németországban vették őrizetbe a német hatóságok, miután a romániai bíróság letartóztatási parancsot adott ki ellene, mivel a bírósági felügyelet alatt álló Kerekes elhagyta az országot.
A bíróság kedden négy és fél él börtönbüntetésre ítélte Vadim Benjatov pénzügyi tanácsadót, kollégája, Sztamen Sztancsev bolgár üzletember pedig öt év két hónapot kapott. Mindketten a Credit Suisse First Boston (CSFB) nemzetközi tanácsadó cég képviselői voltak.
Öt évet kapott Mihai Radu Donciu, Nagy Zsolt miniszteri tanácsosa, négy év hat hónapra ítélték Mihai Dorinel Muceát, aki a privatizált vállalatok állami részesedését felügyelő hivatal helyetes vezetője volt.
Michal Susak cseh állampolgárt négy év és nyolc hónap letöltendőre ítélték, Mircea Călin Flore, a CSFB Europe egykori vezérigazgatója négy év és hat hónapot, Musztafa Oral török állampolgár pedig három évet kapott kedden.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.

A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.