Miért kell a ló elé fogni a szekeret, miért kell infrastruktúra, felszereltség hiányában új tanterveket bevezetni, kísérleti alanyoknak tekintve diák- és pedagógusgenerációkat egyaránt?!
„A harmadikosok számára a tantervet végre jóváhagyták, így a tankönyvlicit meghirdetésére készül a szaktárca. Indulásból jelzik, hogy késésre ez esetben is lehet számítani, bár a minisztérium mindent megtesz a versenytárgyalás korrekt lefolytatása érdekében. Juthat eszünkbe: a tavaly augusztusi licit eredményét kilenc kiadó óvta meg, az óvásokat elbíráló országos testület határozata értelmében a szaktárcának újra kellett elemeznie az ajánlatokat. A nyertesnek nyilvánított ajánlatokat ismét megóvták. Szép kis történet, amely még mindig nem zárult le. A pedagógusok pedig nem értik, hogy miért kell a ló elé fogni a szekeret, miért kell infrastruktúra, felszereltség hiányában új tanterveket bevezetni, kísérleti alanyoknak tekintve diák- és pedagógusgenerációkat egyaránt?!
A tankönyvbotrányt csak az elektronikus tankönyv- illetve a táblagépcirkusz múlhatja felül. Előbbi azzal borzolta a kedélyeket, hogy a kisiskolásoknak szánt tankönyveket kísérő CD-k némelyike üres volt, illetve tartalmuk nem volt megnyitható a tanítók által sem, utóbbira uniós alapokból pályáznak pénzt, és mint minden ilyen pályázat, ez is macerás. A táblagépek, okostelefonok, laptopok, internet világában persze dicséretes, és kifelé jól mutat, hogy a szaktárca félmillió táblagépet készül közbeszerzéssel megvásárolni (ejha, jó nagy üzlet lesz valakiknek!).
A hazai valóságról azonban – a mintegy 2500 közegészségügyi működési engedély nélküli tanintézetről, »egyszámítógépes iskolákról«, ahol internetről álmodni sem mernek, a még mindig nagyarányú írástudatlanságról, az iskoláig több órát gyalogló diákokról stb. – »ott fenn« elfeledkezni látszanak. Jó lenne, ha az a két-három minisztérium végre összehangolná az oktatási rendszer korszerűsítési programjait, iskolahálózat-fejlesztést célzó terveit, de talán ehhez is politikai egyezségnek kell születnie. Ideje lenne."
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Az irodalmi és könyves szakma kiakadt, amiért a kulturális minisztérium a Filmes és Kulturális Befektetések Ügynökségére bízná Románia díszmeghívotti szereplésének koordinálását a rangos könyvvásár 2028-as kiadásán. Pedig… (PAMFLET)

Románia társadalma elveszítette a türelmét már a kormányalakítási képtelenség miatt. Az államtól függés azonban mélyen gyökerezik.
Románia társadalma elveszítette a türelmét már a kormányalakítási képtelenség miatt. Az államtól függés azonban mélyen gyökerezik.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
De ha csak pletyka is az egész, akkor is súlyos dolgokat mond el a demokráciának nevezett színjátékról.

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.