Románia a NATO mintatagállama

Ukrajna és Moldova stabilitásának megőrzésében játszott román szerepet méltatta a NATO főtitkára a Klaus Johanissal folytatott pénteki tárgyaláson.
Hirdetés

Jens Stoltenberg NATO-főtitkárt is felkereste Brüsszelben tett első hivatali látogatása alkalmával Klaus Johannis, Románia államfője. Közösen tartott sajtótájékoztatójukon Stoltenberg értékelte Románia a térség stabilitásának megőrzésében játszott szerepét, valamint elkötelezettségét a NATO irányába.

A korábbi norvég miniszterelnök, jelenlegi főtitkár a román katonák afganisztáni munkáját is fontosnak nevezte, és azt kérte Romániától, hogy továbbra is vegyen részt a Resolute Support Mission elnevezésű misszióban.

A Johannissal folytatott tárgyaláson Ukrajna és Moldova helyzetével kapcsolatosan elhangzott: a régió stabilitásához szükség van arra, hogy úgy a NATO, mint Románia támogassa a két ország törekvéseit a demokrácia megőrzésében. Folyamatban van egy Készenléti Akcióterv (Readiness Action Plan) kidolgozása, melynek célja a NATO erőinek hatékonyabb és gyorsabb közbelépése szükség esetén. Ez a program Romániát is fogja érinteni, mivel a szövetség elsősorban a keleti határokon erősíti harckészültségét.

Jens Stoltenberg üdvözölte ugyanakkor, hogy Románia a hazai össztermék (GDP) két százalékára növeli védelmi kiadásait. Ez példaértékű lehet a többi tagállamok számára – vélekedett a főtitkár.

Hirdetés

Klaus Johannis államelnök kifejtette: a NATO-tagság Románia külpolitikájának és biztonságának legfontosabb tényezője. Az államfő ugyanakkor egy romániai látogatásra hívta a NATO főtitkárát.

Fotó: presidency.ro

Hirdetés