Folytassa, Elnök úr!

A választók egy – megkockáztatom: jelentős – része a törvény betartásának és betartatásának reményében szavazott Johannisra. Ezért lenne üdvözlendő, ha az elnök úr folytatná.
Hirdetés

„A pártközi egyezményben nem csak a hadseregnek nyújtott állandó támogatásról esne szó, hanem az oktatásra fordított költségvetési összegekről is. Törvény van rá évek óta, hogy annak mértéke a bruttó nemzeti össztermék 6 százaléka! Törvény van rá, és mi a haszna? Pedig a tanítók, tanárok fegyvere – a hasznosítható tudás – hatékonyabban védi az ország biztonságát, mint az amerikai hadsereg kiszuperált vadászgépei, amelyeket megvásárolhatunk.

Folytatnia kellene az elnök úrnak a pártközi megegyezés szorgalmazását a beruházások tekintetében is. Vállalják a jelenlegi kormány- és ellenzéki pártok, hogy a megkezdett beruházásokat kormányváltás esetén sem hagyják félbe.

Továbbá pártközi megegyezés születhetne arról is, hogy a kisebbségek jogainak megadását és megvonását nem használná egyetlen párt sem választási kampányfogásra.

Ebben a száz nap türelmi időszakban bizakodom, hogy az elnök folytatja. Tovább megy és messzibbre jut mint elődei. Kevesebbet beszél és többet cselekszik. Gyorsabban. Mert az idő nem vár. Egyre gyorsul…. A reformokat a ciklus elején kell végrehajta(t)ni, mert ha nem, az már a választók elvesztésével vagy elpártolásával jár. S a bukástól nem véd meg sem az igazságszolgáltatás, sem a hadsereg. Legkevésbé a szolgálatok.”

Hirdetés