// 2025. július 19., szombat // Emília

Menyőben zárult a forradalmi emlékév

// HIRDETÉS

A nemrég átvett Duna-díjjal járó egymillió forintot Tőkés László Menyő ötszáz éves református templomának restaurálására ajánlotta fel.

Nem véletlenül zárult Menyőben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által meghirdetett emlékhét: huszonöt évvel ezelőtt Temesvárról ebbe a szilágysági faluba „száműzte” a kommunista rendszer ellen tiltakozó Tőkés Lászlót a hatalmat kiszolgáló Papp László váradi püspök.

A vasárnapi zarándoklaton Tőkés László hirdetett igét a helyi református templomban, ahol 89-ben két hónapig szolgált. A volt püspök, jelenlegi EP-képviselő sajtóirodája által kiadott közlemény szerint történelmi ívű prédikációjában az igehirdető arra emlékeztetett, hogy negyedszázad alatt sok hordalék rakódott rá az akkori hősies időkre, ma már minden illetékesnek és illetéktelennek van egy „forradalmi forgatókönyve” Temesvárról és az 1989-es Romániáról. Az akkor tényállást és folyamatokat csakis az ige mértéke alatt kell néznünk – figyelmeztetett a lelkipásztor.

Paniti-Teleky Zoltán, Menyő református lelkésze az 500 éves műemlék templomról és a 400 éves ácsolt haranglábról beszélt, amelyek megmentése és megóvása már megindult, de a teljes felújításhoz és állagmegőrzéshez sok pénzre lenne szükség, a kis létszámú, nehezen boldoguló gyülekezet erejéből nem futja. A közlemény szerint ezt hallván Tőkés László a nemrég megkapott Duna-díjjal járó egymillió forintot felajánlotta a templom restaurálására.

A menyői gyülekezet rövid verses-dalos műsorát követően a falu kultúrházában folytatódott az emlékünnepség, ahol a Temesvárról Európába vándortárlat több pannóját is felállították. Ezt Tőkés Máté szervező mutatta be az alkalmi köszöntések után. Felolvasták Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettesnek a menyőiekhez és volt lelkészükhöz intézett jubileumi üzenetét, és idéztek Wetzel Tamás nemzetpolitikai államtitkár-helyettes leveléből is. Szemelvények hangzottak el Bálint Tibornak és Szilágyi Istvánnak a rendszerváltáskor keletkezett írásaiból, előbbit özvegye, Kovács Júlia képviselte, utóbbi személyesen is jelen volt. Molnár Kálmán itt is bemutatta frissen megjelent könyvét, amely Szilágysági szabadító karácsony. Tövisháti emlékezések 1989-2014 címen egy bővített kiadása a korábbi kettőnek.

A menyői zarándoklat szeretetvendégséggel ért véget, mely alatt többen is szót kaptak, köztük az 1989. decemberi események részvevői és tanúi, illetve az azóta eltelt évek közéleti szereplői.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro