A korábbi SIC Terra Siculorum feliratú óriás-pannó újbóli kihelyezésével válaszolt az RMDSZ Kovászna megyei szervezete arra, hogy levétették a székely zászlót a Kovászna Megyei Tanács székházáról.
Még áprilisban döntött úgy jogerősen a brassói táblabíróság, hogy le kell venni a Kovászna Megyei Tanács épületének homlokzatáról a székely zászlót, azonban sokáig nem tűnt fel senkinek, hogy erre nem került sor. Marius Popică prefektus viszont beindult: a magyar himnusz eléneklésének büntetése után most kezdeményezte a bírósági határozat érvénybe léptetését, és 44 ezer lejes büntetés kifizetésére kötelezi Tamás Sándor megyei tanácselnököt.
Az Agerpresnek nyilatkozó Tamás Sándor elmondta: nem a pénz miatti aggodalmában vetette le a székely zászlót, hanem azért, mert ha nem teszi meg, akkor büntetőeljárást indítanak ellene. Bár a zászlót levették, de újra kihelyezték a SIC Terra Siculorum feliratú óriás-pannót, amelyet a helyi önkormányzat engedélyezett. Tamás Sándor ironikusan megjegyezte: „abszolút normális”, hogy egy demokratikus országban, mely tagja az Európai Uniónak, a kormánymegbízott leszámoljon a helyi önkormányzatokkal a magyar közösség nemzeti szimbólumai miatt, ahelyett, hogy az állampolgárok problémáinak megoldásával foglalkozna.
Marius Popică nem érti az RMDSZ helyi képviselőinek tiltakozását, hiszen elmondása szerint ő csak egy végleges bírói határozat érvényesítését kezdeményezte. Úgy vélekedett: a munkaköri leírásához hozzátartozik, hogy betartassa a törvényt, s ha ezt nem teszi meg, akkor távozhatnak hivatala éléről. Emlékeztetett arra, hogy Uzon és Kézdivásárhely önkormányzatával is levétették a székely zászlót, s mivel a két településen érvényt szereztek a bírói határozatnak, nem kaptak pénzbüntetést sem. A prefektus ugyanakkor elmondta: akik elégedetlenek az érvényben lévő törvényekkel, élhetnek a demokrácia eszközeivel, hogy megváltoztassák azokat.
Az újból kihelyezett óriás-pannót legelőször 2012 novemberében, kampányidőszakban állították fel a prefektusi hivatal elé az RMDSZ képviselői ezzel tiltakozva az akkori prefektus, Codrin Munteanu magyarellenes megnyilvánulásai ellen.
Fotó: Agerpres
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.