// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Strasbourg előtt is beégett Năstase

// HIRDETÉS

Nem kell kártérítést fizessen neki az állam, nem a román állam lőtte őt nyakon.

Elutasította az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) Adrian Năstase volt miniszterelnök keresetét, aki „megalázó bánásmódért”  akart kártérítést a román államtól – közölte csütörtökön a Mediafax hírügynökség.

A szociáldemokrata politikus szerint igazságtalanul bántak vele, az ellene 2012-ben hozott ítélet és ügyének sajtónyilvánossága tönkretette szakmai és politikai karrierjét, ellehetetlenítette családi életét. Mindez olyan megalázó volt számára, hogy a pszichés szenvedés elől öngyilkosságba próbált menekülni – írta keresetében.

Az EJEB jogerős végzésében megállapította, hogy a „feltételezett igazságtalan eljárás” nem sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének harmadik cikkelyét, amely szerint senkit sem lehet kínzásnak vagy embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni.

A strasbourgi bírák hasonlóképpen megalapozatlannak minősítették azt a panaszt, hogy Románia megsértette volna – az emberi jogi egyezmény hatodik cikkelye által előírt – tisztességes tárgyaláshoz való jogot.

Năstasét először 2012 júniusában, hatalommal való üzérkedésért ítélték letöltendő börtönbüntetésre: ekkor próbált öngyilkosságot elkövetni. Másodszor idén januárban, egy másik korrupciós ügy miatt került börtönbe. Eddig összesen másfél évet ült börtönben. Augusztusban helyezték feltételesen szabadlábra.

Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök januárban egy televíziós műsorban politikai elítéltnek, a jobboldali Traian Băsescu államfő áldozatának nevezte a korrupcióért másodszor is elítélt elődjét. Năstasét pártja is mártírnak tekinti, és – bár mellékbüntetésként a közügyek gyakorlásától is öt évre eltiltották – betöltetlenül hagyta a Szociáldemokrata Párt országos tanácsának elnöki tisztségét, amelyet bebörtönzéséig Năstase töltött be.

A jobboldali média ezzel szemben úgy értelmezi, hogy az érinthetetlennek hitt volt miniszterelnök bebörtönzése volt az a fordulópont, amely a közvélemény számára is nyilvánvalóvá tette, hogy az igazságszolgáltatás felszabadult a politikai befolyás alól, és immár senki sem áll a törvények felett.

Az utóbbi öt évben csaknem kétezer embert ítéltek el Romániában korrupcióért, közöttük számos magas rangú politikust, és több mint ötven megvesztegetett ügyészt és bírót is rács mögé juttatott a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

A kép Năstase szeptemberi könyvbemutatóján készült. Forrása: Adrian Năstase Facebook-oldala.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
Krónika

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
Székelyhon

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.