Paysage inconnu – Ismeretlen táj: Nagy József és Ivan Fatjo táncolja, Szelevényi Ákos és Gildas Etevenard zenéli a Centre Chorégraphique National d’Orléans előadását. Nagyon örülök, hogy egyenrangú alkotókként tüntetik fel a fesztivál honlapján, nem kell bizonygatni, hogy hétfő este olyan produkciót láttunk, amiben táncosok és zenészek, mozgás és hang, kép és zörej alkot egységet.
Vetített képen holdarc. Az ütőhangszerek rezgése mossa el a vonalakat. Homokanimáció, alkotója a mozdulat, halála a hang. Halál, csontarc. Majd az arctalan táncosok. Harisnya fejükön, az arcuk, mimikájuk nem szerepel. Egy későbbi jelenetben fekete harisnyák, rajta festék emeli ki a csontokat: ismét halálfej.
Nagyon erős képek, mégsem az elmúlás a főszereplő. Talán a kapcsolatok. A két táncosé. Ha egymás árnyékai. Ha tükörképei egymásnak. Ha szemben állnak és ott az ellentmondás (birkóznak – kapjuk a fogódzót a színlapról).
A táncosok és a zenészek kapcsolata. Mindig segítenek a hangok, a zörejek, sokat mesélnek a maguk során. Kiegészítik a táncot. Néha meg a táncosok szólaltatnak meg… tárgyakat. Magvakat szórnak a képernyőre, bádogkádat nyikorogtatnak végig a színen.
Testvériesen vannak leosztva a szerepek: a zenészek mozdulatai is fontosak. A lendület, amivel nyiszitel a vonó. A visszatartott lélegzet, hogy a másodperc egyazon töredékében, egyszerre szólaljon meg a két ütős hangszer.
Számomra a kéz, a kezek is főszereplők. Felerősítenek mozdulatokat. Például röpdösnek – ennél erősebb kifejezését a kétségbeesésnek ritkán látni színpadon. Sokat, nagyon sokat tudnak, de persze oda kell figyelni rájuk, különben nem szólalnak meg.
Nagy József odafigyel a kezekre, már a Wilhelm-dalokban is feltűnt. Az arcok maszkba merevedve, a grimaszok elmosva (harisnya-blur effekt). Ebben a színházban a gesztus fontosabb.
A képen Nagy József a ma délelőtti fesztiválbeszélgetésen. Fotó: Biró István.