// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Általános tisztújítást hirdetett meg az EMNP elnöksége

// HIRDETÉS

Merthogy a felelősség nem csupán az elnökségé, hanem szétterül.

Általános tisztújítást hirdetett meg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöksége azt követően, hogy a romániai elnökválasztás első fordulója után Toró T. Tibor elnök, és Szilágyi Zsolt alelnök, romániai elnökjelölt is benyújtotta lemondását.

Az EMNP vasárnapi marosvásárhelyi elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatón Zakariás Zoltán, a párt választmányának az elnöke bejelentette, az országos elnökség értékelte a lemondott vezetők felelősségvállalását, de megállapította, hogy a felelősség közös, és ebben a formában nem fogadta el a lemondásokat.

Az elnökség elrendelte az alulról kezdődő általános tisztújítást a pártban, és elhatározta, hogy 2015. február 15-re összehívja a párt rendkívüli országos tisztújító küldöttgyűlését.

Az EMNP elnöksége úgy értékelte, hogy helyes volt az a korábbi döntése, hogy Szilágyi Zsoltot elindítja a romániai elnökválasztási versenyben. Azt is megállapította, hogy a kampány során sikerült eljuttatni a választókhoz a föderalizmus és a regionalizmus gondolatát, sikerült képviselni a magyarság autonómiaigényét, és sikerült javítani a párt országos ismertségén.

Az elnökség úgy értékelte, mind a jelölt, mind a kampánycsapat jól dolgozott, de megállapította, hogy az elért szavazatszám nem felel meg elvárásainak, ezért határozott az általános tisztújításról.

Szilágyi Zsolt bejelentette, a párt részvételre buzdítja híveit az elnökválasztás egy hét múlva tartandó második fordulójában, és az erdélyi Klaus Johannist, a jobboldali jelöltet támogatja. Úgy vélte, a választások második fordulójának az a tétje, „hogy Románia balkanizálódik a korrupció útján, vagy megújul az erdélyi értékek mentén".

Szilágyi Zsolt sajnálatosnak tartotta, hogy az RMDSZ a magyar választókat demobilizáló üzenetet fogalmazott meg a második fordulóra (mindenki szavazzon belátása szerint), és ezzel a baloldali Victor Ponta választási esélyeit próbálta növelni.

Toró T. Tibor hozzátette, csupán az RMDSZ vezetői számára volt dilemma, hogy kire kell szavazni a választások második fordulójában, az erdélyi magyarok számára ez nem kérdés, ők ösztönösen az erdélyi jelöltet támogatják, még ha vele kapcsolatban is jogos a kritika.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.