Az Orbán-paradoxon

„Az úgy volt, hogy Orbán Viktor külföldön tartózkodott, s magára hagyott hívei kicsit összevissza reagálták le a kialakult helyzetet. Az Orbán-paradoxon lényege, hogy a Fidesz vezetőjéről bizton kijelenthető állítások kerültek egymással ütközésbe. Eddig ezek kőbe voltak vésve a párton és a frakción belül, és igazodási pontként szolgáltak. Első állítás: Orbán Viktor nagyon pontosan érzékeli a magyar nép lelkét, és nem vezetne be olyan intézkedést, amely felháborítja az egyszerű embereket. Második állítás: ilyen fontos kérdésben nem születhetett döntés Orbán Viktor tudta nélkül, a Fidesz és a kormány ennél centralizáltabb. Tehát akkor mit tud mondani egy ideológiailag jólképzett hazafi az internetadóról? Az egyszerűbb lelkületű Fidesz-hívő természetesen és gondolkodás nélkül kiáll az új adó mellett, békemenetel akár a támogatására, és a spontán alakuló ellenző tüntetések szervezőjének látja az országot tönkretevő liberálkommunista összeesküvést, amit az EU-ból és Amerikából támogatnak. Hazaárulás, országvesztés, idegenszívűség. (...)

Az is téved, aki forradalmi erőt lát bennük, az is, aki képernyőfüggő, kígyóvállú júzer-lúzer világpolgárt. A korábbi disputa, amely a sajtó és véleményszabadság körül forgott, és ellenzékként érvelt a digitális szakadék mélyülésével, ami a mai Magyarországon egyenlő a szegénység rosszul kezelt kérdésével, nem volt produktív. De lehetett két táborra szakadva maffiázni, korrupciózni, gyűlölködni. Már nem erről van szó. Nem tudjuk, mi kering az X, Y, Z generációk fejében. Most tüntetnek, holnap elhagyják az országot. És, mint a klasszikus partizánviccben, hazajött Orbán Viktor, és kizavart mindenkit a kukoricásból. Rendet rakott belpolitikai értelemben. Kiderült, hogy ebben az országban ő tud egyedül megoldani problémákat. Határozottan, egyértelműen, nix ugribugri. Ellenzék nincsen, a kormány és a hatalmi gépezet nélküle egy gólem. Adja Isten, hogy sokáig egészségben szolgálja kicsiny népünket!”