Az államfő teljes mellszélességgel kampányol. A legfőbb célpont a miniszterelnök.
Amint arra az előzetes „beharangozó” alapján számítani lehetett, Traian Băsescu államfő az államfő-választási kampány közepe táján felrobbantotta a kémbombát. És szintén kiszámíthatóan Victor Ponta miniszterelnököt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjét vádolta meg illegális titkos ügynöki múlttal.
Mint ismeretes, az államfő még néhány héttel ezelőtt jelezte: tudomására jutott, hogy a jelöltek között egy volt hírszerző is van, és közölte, hogy amennyiben nem fedi föl magát, ő maga leplezi le.
Az államfő megvárta, hogy elkezdődjön a kampány, és lépett: a miniszterelnökről állította, hogy 1997 és 2001 között a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) beszervezett ügynöke volt. Ez önmagában még nem problémás – úgy viszont már igen, hogy mindezt ügyészként tette, márpedig az akkor hatályos törvények értelmében közvádlóként nem lehetett volna a SIE ügynöke.
Ponta egyszerűen hazugságnak nevezi az államfő állításait a gyanú árnyéka azonban ott lebeg fölötte – márt csak azért is, mert alapvetően az összes érintettet köti a titoktartási kötelezettség, a hírszerzés állományának névsora ugyanis államtitoknak minősül.
Az államfő érdeke azonban nem is az, hogy bármilyen igazság kiderüljön. Hanem az, hogy a lehető legtöbb kárt okozza Pontának, aki a legfrissebb felmérések szerint a legesélyesebb jelölt az államfői tisztség megszerzésére. 40 százalékos támogatottságával tíz százalékos előnyt élvez legnépszerűbb jobbközép ellenjelöltjével, Klaus Johannissal szemben. Băsescu célja az, hogy a november 2-ig, illetve a 16-i második fordulóig még egy-két százalékot lefaragjon Ponta előnyéből.
Nem feltétlenül Johannis javára – az államfő az elmúlt napokban Pontát és a liberálisok szász elnökét is hazugnak és korruptnak nevezte, és kijelentette, ami amúgy is nyilvánvaló volt: hogy a hozzá hű politikusok által létrehozott Népi Mozgalom Párt (PMP) jelöltjét, Elena Udreát támogatja.
Ugyanakkor a legfontosabb cél mégiscsak az, hogy ne Ponta nyerje az államfőválasztást, ennek érdekében pedig az államfő minden eszközt bevet.
Egyértelmű egyébként, hogy Băsescu az alkotmány betűjével és szellemével ellentétesen jár el, az alaptörvény ugyanis az államfő pártatlanságát, pártpolitikai semlegességét írja elő. Ő azonban teljes erőbedobással beszállt a kampányküzdelembe – kezdődött Kelemen Hunor, az RMDSZ jelöltje felmentésével a művelődési tárca éléről, és folytatódott a Ponta és Johannis elleni támadással, majd a Ponta elleni ügynökváddal.
Igyekezetének sikere kérdéses, hacsak be nem dob még egy bombát, ami Johannist kiüti a párviadalból – vagy a legfelsőbb bíróság igazat nem ad a feddhetetlenségi ügynökségnek, miszerint a szász politikus polgármesterként összeférhetetlenségi helyzetben volt -, a német jelölttől jelen állás szerint nem lehet elvenni az esélyt, hogy ő jusson be a második körbe. Márpedig Băsescu Udreának kampányolna, a felmérések azonban azt mutatják, hogy a PMP népszerűsége nemigen képes meghaladni az EP-választáson elért valamivel több mint hat százalékos szintet.
Mindazonáltal az elnök a mégoly kétes törvényességű kampánytevékenységgel azt legalább elérheti, hogy Ponta és Johannis között záródjon az olló, és a második forduló előtt a PMP viszonylag jó helyzetből szabhasson feltételeket a Băsescuval és a hozzá közel álló politikusokkal szemben ellenszenvvel viseltető jobbközép szövetség számára Johannis második fordulós támogatásáért cserében.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.
Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.
Szeptember 30-ig meghosszabbította a kormány az alapélelmiszerek árrésstopját. Hárommillió euró értékben lopott növényvédő szert Franciaországban egy román bűnbanda.