// 2026. november 3., kedd // Győző
Balogh Levente Balogh Levente

Corlăţean és a magyarok

// HIRDETÉS

Kicsit olyan már Titus Corlăţean román külügyminiszter, mint a viccbéli Móricka, akinek mindenről „az” jut eszébe. A bukaresti diplomácia vezetőjének a jelek szerint mindenről a magyarok.

(Külön)Vélemény

Szerző: Balogh Levente
2014. október 10., 07:17

„Tény, hogy a magyar félnek mind a holokausztban, mind a Nyírő-ügyben megvan a felelőssége. Az előbbiért viselt felelősséget ugyanakkor a jelenlegi kormány több ízben is elismerte, és gyakorlatilag folyamatosan mindent megtesz azért, hogy a több százezer izraelita vallású magyar állampolgár kiirtása ne merüljön feledésbe.

Ez még akkor is így van, ha az egyrészt szerencsétlen koncepciójú és kivitelezésű, másrészt rosszindulatúan, szándékosan félremagyarázott német megszállási emlékmű kapcsán megint csak az antiszemitizmus bélyegét sütötték rá. A Nyírő-ügyben pedig annyi diplomáciai érzékről tettek tanúbizonyságot a magyar illetékesek, mint egy anyamedve, amely éppen azzal szembesül, hogy lelkes turisták azzal szórakoznak, hogy a bocsai fülét cibálják. (…)

Viszont román részről – holokauszt-emléknap ide, kenetteljes beszédek oda – továbbra is a felelősség elkenése zajlik. A bukaresti illetékesek az észak-erdélyi és partiumi vasútállomások falán helyeztek el a zsidók „fasiszta jellegűnek” titulált Horthy-rendszer idején történt deportálására emlékeztető táblákat, azt a látszatot keltve, mintha a mai Románia területén csak a magyarok lennének felelősek a zsidó közösség haláláért.

Holott közismert tény, hogy a valóban velejéig fasiszta-soviniszta Antonescu-rezsim már a 40-es évek legelején államilag szervezett pogromok során irtotta a romániai zsidókat, folyamatosan jártak a halálvonatok, a iaşi-i pogrom, illetve a román hadsereg besszarábiai, odesszai vérengzései során pedig tízezerszám gyilkolták az izraelita polgárokat.

És ne feledjük: a szintén fasiszta légionárius mozgalom utódja, az Új Jobboldal szélsőséges tagjai ma is vígan masíroznak Romániában – a kiirtott vagy Izraelnek eladott zsidók híján a magyarok ellen uszítva.”
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.