Kampányköltségek, bevételek, kiadások, adósságok, adományok.
A romániai pártok pénzügyei gyakran az állami költségvetésnél is bonyolultabbak, a politikai alakulatok rendelkezésére álló pénzek és a kampányköltségek nagyon nehezen követhetők – állapítja meg a Gândul elemzése. Ebből ismertetünk néhány adatot és megállapítást.
2008-tól kezdve a PDL költötte a legtöbbet választási kampányokra, hivatalos bejelentései szerint összesen 108,06 millió lejt. A második a rangsorban a PNL 92,72 millió lejjel, a harmadik a PSD 85,07 millió lejjel. A negyedik a PDL, a PNŢCD és az FC által létrehozott választási koalíció, az Igaz Romániáért Szövetség (ARD), amely ebben a formában csak a 2012-es parlamenti választáson vett részt, és ekkor 13,42 millió lejt költött.
Az ötödik helyen
A választásokon részt vevő pártok és jelöltek hivatalosan és törvényesen két forrásból finanszírozhatják kampányukat: a pártkasszából és az adományokból. Mindkét forrásból származó kampánypénzeket jelenteni kell az Állandó Választási Hatóságnál.
A törvény szerint az államfő-választási kampányban a költségek felső határa 25 ezer bruttó minimálbér, vagyis 21,2 millió lej, azaz 4,7 millió euró.
A 2009-es elnökválasztási kampányban a jelöltek összesen 44,3 millió lejt költöttek. A Gândul számításai szerint Traian Băsescu és Mircea Geoană számára kerültek a legtöbbe a szavazatok: az első fordulóban Băsescu 3 lejt, Geoană pedig 2,9 lejt „fizetett” egy szavazatért.
a számítások szerint egy voks átlagos költsége 1,6 lej volt.
Az RMDSZ által kapott adományok listája 2008 és 2011 között (katt az évszámra): |
A pártok az európai parlamenti választásokra költenek a legkevesebbet, míg a parlamenti választások ezek többszörösébe kerülnek. Így például a 2008-as parlamenti választáson a pártok és jelöltek összesen 84,71 millió lejt költöttek, míg a 2009-es európai parlamenti választáson csak 21,09 milliót.
A pártok finanszírozásának négy törvényes útja van: tagdíjak, adományok magánszemélyektől vagy cégektől, saját tevékenységből származó bevételek, a parlamenti pártok esetén pedig az állami támogatás.
A Gândul külön lebontva ismerteti az egyes pártok bevételeit és kiadásait 2008 és 2013 között, s megállapítja, hogy
az elemzett hat év alatt pénzügyi mérlege mindig pozitív volt. Sőt, 2013-ban az RMDSZ az összes párt közül a legnagyobb bevételt 19,7 millió lejt jelentette be az adóhivatalnál.
A leginkább eladósodott párt a PSD, 2010-ben adósságainak értéke 28,9 millió lej volt (9 millió lejes bevételek mellett), ezt 2013-ra sikerült lefaragnia 15,1 millió lejre. A következő a PNL, amelynek 2013 végén 12,4 millió lejes adóssága volt, illetve a PDL 7,9 millió lejjel.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.