// 2026. szeptember 1., kedd // Egyed, Egon
Székedi Ferenc Székedi Ferenc

Bor és borvíz

// HIRDETÉS

A nemzetpolitika nem jelentheti azt, miszerint egyetlen központból, például Budapestről megmondják, hogy mindenhol mi a teendő.

(Külön)Vélemény

Szerző: Székedi Ferenc
2014. október 07., 07:17

„Gyámokra az önálló döntések meghozatalára képteleneknek van szükségük. Esetünkben egy erősebb nemzetrész támogathatja vagy sem a nemzet más, oly sokarcú összetevőinek a saját törekvéseit. Ebből következik az, hogy Budapest, azaz bármiféle színezetű magyar kormány viszonya a romániai magyarsággal és annak hiteles képviseletével nem alárendelt, hanem csak mellérendelt lehet.

Én belátom azt, hogy az SZNT a központi gondolkodás híve: megírnak egy típushatározatot, és azt elküldik minden magyar többségű városi és községi tanácsnak, hogy fogadják el, mert ez az egyedüli üdvözítő. Ha egy önmagát vezetőnek kikiáltó csoportnak ez a meggyőződése, akkor szíve-joga így cselekedni. De annyi esztendő után, amelyek az ilyen felülről irányított pótcselekvés sorozatok kudarcát bizonyítják, alighanem végre-valahára el kellene már elgondolkodni azon is, hogy esetleg tévedtünk, esetleg lehetne másképpen is.

Például megnézni a jól működő és fejlődő székely községeket – mert akadnak szép számmal –, hogy miként is sikerült lakosaiknak jobb életet teremteni, vagy két székely majális között feljegyezni az előremutató változásoknak azokat a csíráit, amelyet negyedszázaddal a romániai rendszerváltás után nagyon sok helyen megjelentek. Ha pedig mindez megtörtént, akkor érdemes elemezni, összefogni ezeket a változásokat, eltöprengeni a tapasztaltakon és azután fogalmazni, mert vezetni így is lehet. Nem kis kolompként visszhangozni máshol elhangzott nagy szavakat, hanem mindent megfigyelni, mindenre rátekinteni, de végül önállóan, a saját valóság és feltételrendszerek alapján dönteni.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma
Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?
Főtér

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Székelyhon

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén
Székelyhon

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

// még több főtér.ro
Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
2026. augusztus 27., csütörtök

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
2026. augusztus 27., csütörtök

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

A feddhetetlenségi törvény esete a vérnackókkal
2026. augusztus 17., hétfő

A feddhetetlenségi törvény esete a vérnackókkal

A George Simion vezette AUR és a Sorin Grindeanu vezette PSD rúgni akart egyet a politikai ellenfeleken, közben kiengedte a bejegyzett élettársi kapcsolat szellemét a palackból.