// 2025. július 19., szombat // Emília

Hivatalosan lehet magyarul fordulni az ombudsmanhoz

// HIRDETÉS

Gyakorlatilag viszont már kevésbé. Legalábbis ez derült ki Marosvásárhelyen.

Bár az ombudsmanról szóló törvényt módosító, múlt héten megszavazott kormányrendelet szerint magyar nyelven is lehet jogorvoslatot kérni azokban a közigazgatási egységekben, ahol a magyar kisebbség számaránya meghaladja a húsz százalékot, a marosvásárhelyi területi irodában érdeklődve kiderült, a szabályozás korántsem egyértelmű. Eugen Ciobotă, az ombudsman marosvásárhelyi területi irodájának vezetője azt mondja, véleménye szerint a kormányrendeletbe foglaltakat akár alkotmányellenesnek is lehet minősíteni.
„A rendelet 120. cikkelyében az szerepel, hogy a kisebbségek a helyi közigazgatási hatóságokkal és a dekoncentrált közszolgálatokkal való kapcsolattartásuk során használhatják anyanyelvüket, viszont a nép ügyvédje intézménye egy független közintézmény és egyik említett kategóriába sem sorolható – mutatott rá az állampolgári jogok biztosa. – Tisztségemnél fogva nyilván azt kell mondanom, hogy a törvényt mindenkinek be kell tartania. Azonban a sürgősségi kormányrendeletben van néhány megfogalmazás, amely pontosítást igényelne. Egyik ilyen annak a pontos meghatározása, hogy az anyanyelvhasználat mely helyszínekre vonatkozik: a székhelyünkre vagy a kiszállási helyre”.
Hozzátette, Hargita megyei kiszállásaik során, ha megértésbeli nehézségek akadtak, mindig segítségükre sietett egy helyi prefektus által kinevezett személy. Arra a kérdésre, hogy ha valaki ma felkeresi a nép ügyvédje marosvásárhelyi, a Kárpátok sétányán található területi irodáját és magyarul szeretné elmondani problémáját, ezt megteheti-e, az irodavezető kifejtette: ezzel kapcsolatban egyelőre semmilyen értesítést nem kaptak a bukaresti központi intézménytől, ami az idő rövidségével is magyarázható, és úgy vélte, a módosítások tisztázására csak ezután kerül sor.
Rütz-Dáné Erzsébet, az ombudsman helyettese elmondta, sajnálatosnak tartja, hogy egy sürgősségi kormányrendeletben foglaltak betartásáról külön értesíteni kell a területi irodák vezetőit. A bukaresti tisztségviselő is hangsúlyozta: a rendelet érvényes, szóban és írásban is, tehát magyarul fordulhatnak a nép ügyvédjéhez azok az állampolgárok, akiknek lakcíme, illetve állandó tartózkodási helye olyan közigazgatási egységekben található, ahol a kisebbség számaránya meghaladja a 20 százalékot.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro