Nincs új a nap alatt: az RMDSZ autonómiatervezetének közzététele nyomán román politikusok és elemzők részéről elhangzott „értékelések” csak a szokásos hisztériakampányt hozták, amelyen valószínűleg csak az csodálkozna, aki az elmúlt 25 évet nem Romániában élte le.
„Tegyük most félre az előzményeket, és ne arra koncentráljunk, hogy az RMDSZ az általa beharangozottakhoz képest több hónapos késéssel dolgozta ki a törvénytervezetet (Kelemen Hunor indoklása szerint ez nem olyan könnyű, mint „az ágyból való kiszállás”), amelyet – szintén sorozatos ígérete ellenére – egyelőre be sem hajlandó terjeszteni a parlament elé. Inkább szögezzük le: az autonómiastatútum legnagyobb erénye, hogy elkészült.
Ennek köszönhetően kiviláglik, mi is az elképzelése az RMDSZ-nek a Székelyföld önrendelkezéséről, hogyan látja kivitelezhetőnek annak megvalósítását, működtetését. Lényeges az is, hogy a szöveg ismeretében a román politika, a többségi társadalom immár nemcsak a szövetséggel rivalizáló, az autonómia követelése terén »hangosabb«, menetrendszerűen leszélsőségesezett magyar politikai-társadalmi szervezeteket illeti a szeparatizmus vádjával, hanem ráébred(het), hogy a közösségi jogok kivívása a többé-kevésbé mindig a bukaresti hatalom oldalán álló érdekvédelmi szövetség számára is fontos.
Még akkor is, ha logikailag nehezen alátámasztható az RMDSZ érvelése, miszerint a Székelyföld régió létrejöttéhez elengedhetetlen az alkotmánymódosítás, miközben a statútum éppenséggel az egységes és oszthatatlan román nemzetállam keretében képzeli el az autonóm entitás kialakítását.
De a témában kezdeményezett közvita várhatóan erre a dilemmára is megadja a választ. Feltéve persze, ha a román társadalom és politika egyáltalán hajlandó lesz a párbeszédre, és nem utasítja el kapásból a vitát – ahogy tette azt az RMDSZ például a néppárti államfőjelölt javaslata esetében.”
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.