Elmeszelték Romániát a bányászjárás miatt

Emberiesség emberi bűncselekményt követtek el 1990-ben a bányászjárások során a román állam hivatalos tisztségviselői. Ennél durvább ítélet nem is születhetett volna Strasbourgban.
Hirdetés

Az 1990 júniusában történt bukaresti bányászjárás körülményeinek kivizsgálására kötelezte jogerősen a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága a román államot, amely kártérítést is köteles fizetni az akkori atrocitások áldozatainak.

1990. június 13. és 15. között Zsil-völgyi bányászok dúlták fel a román fővárost. A vájárok brutális módon léptek fel a Ion Iliescu akkori államelnök által irányított hatalom ellen tüntetőkkel szemben. A bányászok tüntetőket, járókelőket, diákokat bántalmaztak, és feldúlták az ellenzéki pártok székházát. A „rendteremtésük” nyomán többen életüket vesztették.
A mostani ítélet az ügy egyik felperesének, Marin Stoicának ad igazat, miután 2012 novemberében a strasbourgi bíróság első fokon nem adott helyt az ő követelésének. Stoica eszméletét vesztette 1990-ben a brutális bántalmazás következtében, és kórházi ápolásra szorult. Az ő ügyében a román ügyészség nem indított bűnvádi eljárást – írta a Mediafax hírügynökség. Ezért fordult Stoica a strasbourgi bírósághoz 2001-ben, amit első fokon megkésettnek talált a bíróság.
Az ügy a strasbourgi bíróság úgynevezett nagykamarájához került, amely a jogerős ítélet meghozatalára volt hivatott. A szerdán ismertetett végzés szerint a román államnak 15 ezer euró kártérítést kell fizetnie Stoicának.
Emellett kimondja: Románia köteles folytatni az akkori események kivizsgálását, hiszen a bűncselekmények nem évültek el. „Az idő nem mentesíti sem a román államot, sem az egyéni tetteseket a felelősség alól” – olvasható az ítéletben.
Megállapította, valamennyi bizonyíték szerint az akkori tettek emberiesség elleni bűncselekménynek minősíthetők, melyek elkövetéséért a román állam hivatalos személyeit – beleértve kormánytagokat és magas rangú katonai vezetőket – terheli a felelősség.
A bíróság szerint a román államnak hatékony kárpótlási mechanizmust kellene életbe léptetnie, tekintettel arra, hogy az akkori áldozatok közül sokan fordultak a strasbourgi bírósághoz, és ügyük tárgyalása folyamatban van.

Hirdetés