// 2025. július 19., szombat // Emília

Az ortodox érsek sem szeplőtelen, ha több száz euró a nyereség

// HIRDETÉS

Egy öt évvel ezelőtti korrupciós botrány került a DNA asztalára, melynek tárgyalása azért halasztódott így el, mert a gyanúsított magas rangú egyházi méltóság.

Befolyással való üzérkedés és okirat-hamisításra való felbujtás gyanújával indított bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) pénteken Teodosie ortodox érsek, a dobrudzsai megyéket magába foglaló, konstancai székhelyű Tomisi egyházkerület vezetője ellen.

A vádhatóság szerint a főpap 2009-ben csúszópénzt fogadott el egy fiataltól annak fejében, hogy az illetőt felvegyék a konstancai Ovidius egyetem ortodox teológia karára fél évvel a tanév kezdete után. A felvételi vizsga nélküli beiskolázásért az illető 850 eurót fizetett és további 5000 eurós kölcsönt ígért egy közvetítőn keresztül az érseknek – közölte a DNA.

A vádhatóság szerint az érsek okirat-hamisításra bujtatta fel egy beosztottját, hogy a papi hivatásra vágyó fiatal egyházi karrierjét előmozdítsa. A hamis iratokkal utólag felvett egyetemistáról azonban kiderült, hogy újságíró, aki a történetről leleplező riportot közölt a România Liberă című napilapban.

Teodosie érsek ellen már öt évvel ezelőtt vizsgálat indult a Konstanca megyei törvényszék melletti ügyészségen, de akkor az érsek panasszal fordult a legfőbb ügyészséghez, amely megállapította, hogy a területi vádhatóság valóban nem illetékes a magas rangú egyházi méltóság ügyében eljárni. Megállapították, hogy azokat a cselekményeket, amelyekkel a főpapot gyanúsítják nem érseki, hanem a konstancai állami egyetem teológia karának dékánjaként követhette el, ezért Teodosie dossziéja a korrupcióellenes ügyészséghez került.

A román média úgy tudja, hogy a DNA 2009-ben vádemelési javaslat nélkül ejtette az ügyet, most pedig azt követően indított bűnvádi eljárást, hogy a megvesztegetést bizonyító videó-, illetve hangfelvételek birtokába jutott.

Fotó: ziuaconstanta.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro