Szent nemzetállam, szent alkotmány

Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam, és ezen nem lehet változtatni még alkotmánymódosítással sem – véli a Legfelső Bírói Tanács.
Hirdetés

Ebből kifolyólag minden olyan – a közbeszéd tárgyává tett – téma, amely túlmutat az alkotmányosság keretein, az igazságszolgáltatás függetlenségét és tekintélyét veszélyezteti, illetve támadást jelent a jogállam ellen. A romániai bírák és ügyészek szakmai testületeként működő Legfelső Bírói Tanács (CSM) ilyen „témának” tekinti az RMDSZ-nek tulajdonított Székelyföld speciális státusa című törvénytervezet.   

A bírák testülete egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a Romániát egységes és oszthatatlan nemzetállamként meghatározó cikkelyt alkotmánymódosítással sem lehet megváltoztatni. Az alkotmánymódosítás korlátai az állam hivatalos nyelvére és az igazságszolgáltatás függetlenségére is kiterjednek – figyelmeztetett a CSM.
 
A közlemény rámutat: az alkotmány szerint Romániában az igazságszolgáltatás nyelve a román, a kisebbségeknek pedig joguk van tolmácsot igényelni és anyanyelvükön beszélni a bíróság előtt.
 
A romániai sajtóban közölt, az RMDSZ-nek tulajdonított székelyföldi autonómiatervezet a – Maros, Hargita és Kovászna megye egyes településeit magába foglaló – történelmi Székelyföldnek biztosítana különleges jogállást. A csaknem száz törvénycikkelyből álló teljes dokumentumot egyelőre nem vállalta fel az RMDSZ. Az MTI-vel közölték: a szövetség csak azt az autonómiatervezetet tekinti hivatalosnak, amelyet maga hoz majd nyilvánosságra a saját honlapján.
 
Fotó: Realitatea.ro

Hirdetés