OJD fogyasztói ars poeticája
OJD el tudja hitetni, hogy ő a préri valódi gazdája, akinek visszatérését mindenki várta, hogy folytatódhasson végre a Coco Jambo.
OJD újra egy saját maga által feltételezett, egyfajta ellenség-képként elképzelt konszenzuális rendszerrel szembeni pszeudo-lázadásra épít. Azt a hatást kelti, mintha létezne a „gondolatiság”, a „komolyság”, a „mélyértelműség” konszenzuális rendszere, melyet ő most megtör és szubverzíven kinevet a „szórakoztatás”, a „humor”, az „érzékiség” epifániájának felmutatásával.
http://foter.ro/cikk/20140901_fall_sandor_orban_janos_denes_visszatertem
Én úgy látom, hogy az az „eseményszerűség”, amelynek hatását maga körül kelti, voltaképpen egy illúzióra építkezik - hatékonyan. Valójában mindez a fogyasztási konszenzus logikájának megerősítése, nincsen benne (legalábbis a publicisztikus önmegfogalmazások szintjén) eseményszerű kikülönülés, azaz semmi helyettesíthetetlen vagy egyedi, semmi idegen, semmi megbotránkoztató vagy új. Mintha épp ezért lenne vonzó. Mert – látszólag – semmilyen intellektuális nehézkesség, bonyodalom, megértési kényszer nem zavarja (vagy ahogy ígéri: nem fogja zavarni) az élvezést, a „bulit”, ha majd elkezdődik.
El tudja hitetni, hogy ő a "préri" valódi gazdája, akinek visszatérését mindenki várta, hogy folytatódhasson végre a Coco Jambo.
">
Rafinált mechanika ez, mely szinte észrevétlenül működik, mivel hihetetlenül koherens, nincs benne feszültség, kérdés, kétely: a fogyasztói konszenzust úgy tartja fönn, hogy annak lényegi mechanizmusát saját működésében elleplezve szembeszáll a fogyasztás logikája alól kikülönülni vágyó tendenciákkal. A művészet, az esztétikum kritériumai nála elleplezhetetlenül a hírnév, a siker, a szórakoztatás, a humor és egyfajta megszelídített, „pajzán” testiség, az ő szavaival: az „erotika” kategóriához kötődnek. A test itt csak örülni és élvezni képes, nem ismeri a szenvedést, az öregedést, továbbá nem lehetősége a nyelviség által befoghatatlan, azt provokáló tapasztalatoknak.
De még ezt a hiányt is okosan és reflexíven használja ki: kijelenti, hogy az ember valójában állat. Ettől tapasztaltnak, emberismerőnek, az illúziókkal való leszámolás hírnökének tekintheti magát.Továbbá javíthatatlannak, örökifjúnak, aki a serdülőkori bulikorszak feelingjét, a normatív követelményektől való megszabadulást halálig tartó életmóddá változtatja, s a kapitalizmus életérzését megvédelmezi fanyar kritikusaitól.
Persze az önleleplező ideológiai megfogalmazásoknál a művei többnyire többet hoznak. Mindenesetre szerintem itt egy jellegzetes, karakteres, sőt letisztult fogyasztói ars poeticáról van szó, mely épp ezért kiválóan használja a reklám, a marketing, az önmenedzselés, az eladási stratégiák nyelvi, képi, kommunikációs stratégiáit. Pontosabban: nem pusztán használja, hanem immanensen beépítette poétikájába és életmódjába.
De hatékonysága és sikere nem csak a kereskedelmi érzékből („ördöngösség”) következik, ennél kicsivel mélyebben alapozódik meg: igen árnyaltan működteti a fenyegetés és a kielégülés ígéretének stratégiáit. Azért képes viszonylag nagy visszhangot kiváltani, mert gyakorlatilag az esztétikai rendszer egészének alapállását (a kikülönülés, az egyediség, a szingularitásra való törekvés jogosságát) fenyegeti, neveti ki, sőt provokálja.
A szingularitás, egyediség szerinte értelmetlenül aszketikus művészeti igényének a helyére egy egyedi brand-et, egy terméket, a művészi produktumot mint fetisizált, vágykeltő árút írja be, a „hamisítatlan OJD-védjegy”-et. És leplezetlenül kineveti, illetve illúzórikusnak (talán alacsonyabb rendűnek is?) tekinti azt, ami nem elégszik meg ennyivel.
Szerintem ettől lesz valóban egyedi (és érvényes?) ez a poétika, nem pedig az érzékiségtől, a humortól, meg egyebektől, melyeket önmagáról hirdet. Hogy koherensen foglalja össze és hirdeti egy életmód, sőt tágabban: egy gazdasági-politikai-kulturális rendszer ígéretét, igényeit. Ennyiben tehát ez a poétika egyben politika is, mely érzékeny, de a kommunikációs erőszakot sem nélkülöző hódító-csábító technikákkal dolgozik.
Épp ezért nem árt érzékenyen jelezni, hogy időközben a Coco Jambo-korszak véget ért, és elközelgett a sötétség uralma. Támad a gyáván elfojtott negativitás. The winter is coming!
Ám várjuk az új kötetet!
Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában
Szántai János
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Guszti bácsi és a permanens választási kampány
Fall Sándor
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét
Sólyom István
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo
Sólyom István
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
