Az egyéni vagy tömeges önbíráskodás egy jogállamban nem kaphat teret.
„A történtek súlyos volta és lehetséges tragikus következményei miatt fokozott figyelemmel követtem az általuk kiváltott eseményeket, beleértve a nyomozás menetét is, így felelősségteljesen kijelenthetem, a hatóságok magatartása ebben az ügyben enyhén szólva kifogásolható. Megállapításomat az eljárás módjára és irányára alapozom, ugyanis a nyomozószervek makacsul kitartanak álláspontjuk, a magányos emberölési kísérlet mellett, az egyik motoros halálát pedig a balesetben elszenvedett sérülésekkel indokolják. És teszik ezt annak ellenére, hogy többen is alátámasztották, mindezt a tömegesen végrehajtott bántalmazás idézte elő. Különben az érthetetlen módon nyilvánosságra még nem hozott, azonban kiszivárogtatott orvosszakértői vélemény is olyan koponyatöréseket állapít meg, melyeket a baleset nem okozhatott, hiszen az áldozat védősisakot viselt. Az sem biztató jel továbbá, hogy az eset kapcsán csupán egy szellemileg sérült egyént helyeztek vizsgálati fogságba.
A felsoroltak fényében számomra egyértelmű, hogy az illetékesek ezt az ügyet az igazság elkendőzésével szeretnék megoldani, e szándék okát viszont egyelőre csak találgatni lehet. Bármi legyen is azonban, elfogadhatatlan és megengedhetetlen: az egyéni vagy tömeges önbíráskodás ugyanis egy jogállamban nem kaphat teret. Ha ezt mégis megengedik, olyan hibát követnek el, mely a jövőre nézve veszélyes precedenst teremt, hiszen elharapódzása már a társadalmi békét is veszélyezteti. Vagy talán épp ez a cél?"
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.
Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

Nálunk nincsenek megoldhatatlan helyzetek, valahogy mindent el lehet intézni, hiszen holnap is nap van.

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Az irodalmi és könyves szakma kiakadt, amiért a kulturális minisztérium a Filmes és Kulturális Befektetések Ügynökségére bízná Románia díszmeghívotti szereplésének koordinálását a rangos könyvvásár 2028-as kiadásán. Pedig… (PAMFLET)

Románia társadalma elveszítette a türelmét már a kormányalakítási képtelenség miatt. Az államtól függés azonban mélyen gyökerezik.