// 2025. július 19., szombat // Emília

A Kolozsvári Magyar Napok sikerének biztos jele

// HIRDETÉS

Hogy vele reklámozza magát a helyi elit két, tömegeket megmozgató intézménye is, a KMDSZ és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem.

És ezt ma el is mondta nekünk a BBTE rektorhelyettese és a KMDSZ elnöke. 

A KMDSZ magán keresztül inkább az önkéntességet reklámozta sikerrel: a diákszervezet kilenc emberrel koordinálta a Magyar Napok 270 önkéntesét, és megszervezte a KMN sportrendezvényeit - számolt be hétfőn Rés Konrád Gergely, a szervezet elnöke.

A diákok ráéreztek arra, mekkora buli önkéntesként dolgozni és barátokat szerezni egy ekkora rendezvényen, és míg öt éve nem egészen százan segédkeztek, idén háromszorannyi önkéntesnek adtak munkát. Ők dolgoztak az infópontokon, rohamcsapatoztak, besegítettek a kulturális rendezvényeken, és teljes mértékben ők bonyolították a sportprogramokat.

A résztvevők pedig inkább az egyéni, mint a csapatsportokra jelentkeztek, tudtuk meg a KMDSZ elnökétől, ezért jövőre több, egyénileg is űzhető sportágat terveznek. A hagyományos foci-, asztalitenisz-, úszó és kosárbajnokság mellett ki lehetett próbálni a biciklipólót vagy a slackline-t. Igen, ez az egyensúlyozás kifeszített hevederen.

A BBTE idén alaposan kihasználta a KMN lehetőségeit. Soós Anna rektorhelyettes az egyetem Farkas utcában felállított sátrában zajlott tevékenységeket ismertette, és elmondása szerint nagyon is megérte kinyitni az egyetem nyáron egyébként zárva tartó történelmi múzeumát.

Lokodi Katalin, Rés Konrád Gergely, Soós Anna

A Babeș-Bolyai magyar tagozata már harmadjára szervezett nyári egyetemet gólyáknak, mindhármat a Magyar Napok hetére időzítette. Idén először pedig középiskolásokat is fogadtak, hogy a különböző fejlesztő programokkal, képzésekkel, pályaorientációs tanácsadással és nem utolsósorban a KMN alatt pezsgő Kolozsvárral tereljék őket a BBTE felé, ha majd leérettségiznek.

Első évben ötven körüli létszámmal zajlott, idén már 90-en jöttek el a nyári egyetemre. Itt nem volt felvételi, bárki jöhetett, aki kifizette az 50 lejes jelentkezési díjat. A BBTE 16-os bentlakásában laktak, ide beköltöztették azt az öt kolozsvári diákot is, aki beiratkozott a nyári egyetemre, hogy szokják az életet a campuson - mondta el Lokodi Katalin, a nyári egyetem koordinátora.

A gólyákat egyetemlátogatásra, kurzusokra, várost nézni és magyarnapos programokra vitték, illetve felsőbb éveseket vallathattak ki az egyetemista élet olyan fogas kérdéseiről, mint a vizsgaszesszió túlélése. 

Jövőre még több gólyát szeretnének elhívni, és Soós Anna elárulta a magyar tagozatnak azt a tervét is, hogy a következő években nemcsak a kolozsvári, hanem más erdélyi nagyvárosok városnapján is felvernék az egyetem sátrát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro