// 2026. október 18., vasárnap // Lukács
Mózes László Mózes László

A prefektus, a zászló és a székelyek

// HIRDETÉS

Nem újdonság: a példaértékűen rosszul működtetett állami felépítményben már maga a prefektusi intézmény szükségessége is legalább kérdéses, ám e sajátos, székelyföldi helyzetben egyenesen fejlődésellenes.

(Külön)Vélemény

Szerző: Mózes László
2014. augusztus 15., 10:35

„Mert miközben az állam legfőbb megyei képviselője következetesen a székely zászló és a magyar szó ellen csatázik, nem marad ideje az egész itt élő közösség jövőjét érintő kérdésekkel foglalkozni. Hiszen úgy tűnik, számukra fel sem tevődnek azok a kérdések, amelyek a gazdaságfejlesztés, a munkanélküliség mérséklése, az egészségügy és oktatás, s végül, de nem utolsósorban a megyét is érzékenyen érintő romagondok során jelentkeznek. Szinte az összes kormányképviselőnk legfőbb érdeme, hogy támadnak mindent, ami az itt élő magyarok számára fontos. (...) 

De nincs pihenés, nincs megnyugvás: a kabinet rendíthetetlen őre folytatja a jogszabályok védelmezését, s megtámadja a háromszéki települések tanácsai által hozott autonómiahatározatokat is. Illúziónk ne legyen: prefektusunk minden magyar vonatkozású intézkedést meg fog támadni, legalábbis erre utal az a politikai hagyomány, amely a nemzetállami kizárólagosságból táplálkozik. Valahogyan e szemléleten kellene változtatni, s ebben kellene szövetségeseket keresni. Mert a mindenkori prefektusok Székelyföldhöz való viszonyulásának tekintetében az RMDSZ kormányzati szerepvállalása nem oszt és nem szoroz: a szövetség prefektusi székecskékért folytatott alkudozásai helyett talán jobban tenné, ha partnereket keresne azért, hogy közös erővel egy korszerűbb, kevésbé központosított államszerkezetért dolgozzanak, így mások mellett megszüntethető lenne a prefektusi intézmény is. Hiszen a kormánymegbízotthoz kapcsolódó problémakörben a jelek szerint minden más megoldás csak tüneti kezelés, mely szerencsés esetben akár el is húzódhat, csak éppen a betegen nem segít.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

// még több főtér.ro
A Fotógróf
2026. szeptember 24., csütörtök

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.