// 2026. július 26., vasárnap // Anna, Anikó
Mózes László Mózes László

Ablak a világra

// HIRDETÉS

Székelyföldiek előtt is kinyílhat a világ, a tudás, a siker nem csak a nyugatiak privilégiuma.

(Külön)Vélemény

Szerző: Mózes László
2014. július 28., 08:04

„Miként minden esztendőben, a nemzet sorsára figyelők most is követhették Orbán Viktor előadását, ez nemcsak székelyföldi szempontból, hanem Kárpát-medencei tekintetben is kiemelt jelentőségű politikai momentum. Világunk kiszámíthatatlanságát elemezve a magyar miniszterelnök „félelem, begubózás és visszahúzódás helyett bátorságot, előretekintő gondolkodást, ésszerű, de bátor cselekvést” javasolt a Kárpát-medence magyar közösségének és a szétszóródottaknak, mert mivel bármi megtörténhet, lehet, hogy „eljön a mi időnk”. E magatartásforma megfontolandó, noha sokan nem értenek egyet a kormányfő világképével, illetve vannak, akik kevésnek találják Erdélyre vonatkozó szavait. Ám a tusványosi „történetek” szerencsére nem csak politikáról szólnak: aki Barabási Albert László csíkszeredai származású világhírű fizikus élettörténetét hallhatta, szembesülhetett azzal, hogy székelyföldiek előtt is kinyílhat a világ, a tudás, a siker nem csak a nyugatiak privilégiuma. És ezt bizony sokszor kell ismételni, az amerikai egyetemeken oktató Barabási előadását diákok, tanárok százai követhetnék, élettörténete tananyag is lehetne.
E szabadegyetem mögött immár egy negyedszázad húzódik. Felnőtt, érett tehát. Tusványos örök – hirdetik az alapítók, s jó lenne, ha igazuk lehetne. Ám ehhez az is szükséges, hogy Tusványos markáns vitafórummá alakuljon, érvek és ellenérvek ütközzenek, mert talán mégsem utópia arra gondolni, hogy e bizonytalan világ jobbá tehető értelmes viták, gondolatok által."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére
Krónika

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére

Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?
Főtér

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta
Székelyhon

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta

Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?
Krónika

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?

Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

// még több főtér.ro