Az első bálványosi diáktábor helyszínén életfa hirdeti, hogy nagy dolgok történtek itt. Erre emlékeztek a résztvevők is, köztük az „alapító atyák”, akik nagy örömmel és tusványosi szokáshoz híven rövidnadrágosan üdvözölték egymást, illetve vendégeiket. Páran gyorsan tettek is egy kört a kempingben – bevallottan nosztalgiázni.
Aztán a 20. évfordulóra állított életfa körül gyűlt össze mindenki, a kisereglett sajtósok szorgalmasan dolgoztak, a lelkészek áldást mondtak, majd koszorúzással zárult a nap első programpontja.
A második már a Bálványosi Grand Hotel szabadtéri rendezvényteraszán zajlott, és a Maksay Ágnes-Filep Farkas rendezőpáros
Történetekből történelem – Tusványos 25 éve
című filmjének vetítésével indult. Harminc percben persze nem lehet mindent elmondani, így a történeteket maguk a főszereplők egészítették ki a vetítést követő beszélgetésen: a három alapító (Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Smaranda Enache, a Pro Európa Liga elnöke), illetve a három ötletgazda-alapító (David Campanale, a BBC munkatársa, Szabó Miklós budapesti orvos és Sántha Attila költő).
Megtudtuk, hogy Kézdivásárhelyen indult minden 1989 decemberében, amikor egy éjszaka úgy alakult, hogy „hajnalig megváltottuk a világot” (Sántha Attila), és Szabó Miklós azt is elárulta, hogy „fel sem fogtuk, miket mondunk ki, mekkora ereje van a szónak”.
David Campanale britként a toleranciáról szólt, amelynek lényege a másság – pontosabban ennek tiszteletben tartása. Németh Zsolt az 1989. december 31-én keltezett, 4 pontos,
„Európa fiataljaihoz” intézett kiáltványuk
szövegét ismertette, amelyben kérték a vasfüggöny maradványainak a felszámolását; üdvözölték a kontinens kommunista rendszereinek a felborulását; hitet tettek az emberi szabadságjogok megteremtése mellett, követelték a vallási, nemzetiségi kisebbségek közösségi jogainak feltétlen biztosítását; felkérték a Nyugat kormányait, hogy minden eszközzel járuljanak hozzá Közép-Kelet-Európa forradalmainak sikereihez, a békés és demokratikus átmenethez.
Lehet azon elmélkedni, hogy mi az, ami ebből megvalósult, és mi az, ami nem, tette hozzá végezetül Németh Zsolt.
Smaranda Enache a rendszerváltás előtti várakozásról és az azt követő csalódásról szólt, amikor már attól tartottak, hogy a marosvásárhelyi fekete március és a bukaresti bányászjárás „fényében” Románia elszigetelve marad Európában.
Ennek elkerüléséért kerestek (és találtak) partnereket határokon kívül és belül, és kapcsolódtak be sikeresen a bálványosi párbeszédbe. Toró T. Tibor hasonló gondolatmenet mentén emelte ki:
„a világmegváltás még várat magára egy kicsit”
– ezzel kellett szembesülni az 1989-es forradalom után.
A nosztalgiázás a személyes élmények felidézésével folytatódott, amelyből itt és most csak egyet emelünk ki: a Szabó Miklósét, aki számára az volt a legemlékezetesebb, hogy a tapasztalt nehézségek ellenére boldog emberekkel találkozott itt.
Természetesen feltevődött a hogyan tovább, Tusványos? kérdés is, de erre a választ csak szombaton fogjuk megtudni. Addig lehet ötletelni.
A bálványosi nap utolsó programja a szabadtéri amfiteátrum alapkőletétele volt, amely megépülése után kulturális rendezvényeknek fog helyet biztosítani. Ekkor már azon izgulhattunk, hogy az eső vagy pedig a tervek leleplezésében „érdekelt” Németh Zsolt ér-e oda hamarabb. Németh Zsolt nyert, de az utolsó percekig kitartók még így is részesültek az égi áldásban.
Fotók: Mohácsi László Árpád