A tb-járulék ügyében az elnök és a kormány képviselői között lezajlott megbeszélés elsősorban egy szerepekkel kapcsolatos rivalizálást fejez ki. Victor Ponta kormányfő egyértelmű nemet mondott az elnöknek arra az ambíciójára, hogy a végrehajtó hatalom egyedüli vezetője legyen. Következésképpen kerülte a tényleges vitát és annak csak a tisztán alkotmányos formájára szorítkozott.

Ioana Petrescu pénzügyminiszter szintén szigorúan tartotta magát a kormányfő által előírt szerepéhez. A kamera elkapott két-három pillanatot, amikor a kormányfő jelzi neki, beszámolóját korlátozza a lehető legáltalánosabb szintre és ne menjen bele technikai részletekbe. A részletes magyarázatokra hajlamos Ioana Petrescu számára láthatóan erőfeszítést jelentett nem mondani semmit.

Valójában nem kaptunk több információt annál, amennyit eddig is tudtunk, nevezetesen azt, hogy a román alkotmány szövege összezavarja a dolgokat. Mindaddig, amíg az állam élén olyan elnök áll, akinek az a nyilvánvaló ambíciója, hogy a végrehajtó hatalom egyedüli főnökeként ismerjék el, a kormány élén pedig egy önmagában biztos kormányfő áll, aki nem hajlandó alávetett szerepet játszani, állandóan ilyenfajta szerepekért folytatott rivalizálásnak leszünk a tanúi.

Tehát a széles közvélemény elszalasztott egy nagyon fontos témával foglalkozó „kormányülést”. A megbeszélés másképp is lefolyhatott volna, ha az érintett szereplők között létezne bizalom. Az elnök saját alkotmányos szerepe és a hazafiság nevében kért magyarázatokat, de míg a hazafiság akár elfogadható – de nem elégséges – érvnek is számíthatna, éppen az alkotmányos szerep tiltotta volna számára, hogy hatalmi pozícióból követeljen magyarázatot.

Ezerszer elmondták már, hogy a kormányt csak a Parlament válthatja le, az elnök ennek ellenére gátlástalanul és autoriter módon úgy viselkedik, mintha akár holnap is kibocsáthatná a leváltási rendeletet. Traian Băsescu úgy viselkedett, mintha Franciaország elnöke lenne, aki bármikor lecserélheti a miniszterelnököt.

A megbeszélés másképp is lefolyhatott volna, de rendkívül nagy a valószínűsége annak, hogy a párbeszédet éppen ebben az esetben nem hozták volna nyilvánosságra. Az elnök éppen azért tette közzé a rövid (<30 perc) felvételt, mert egy kudarcba fulladt beszélgetést tartalmazott. A közönségnek bemutattak egy példát a nem-vitára, miközben a közönség egy élénk beszélgetés után sóvárog, ahogy az a legszűkebb politikai döntéshozatali fórumokban általában történik. A demokráciának nem demonstratív kudarcokra van szüksége, hanem a politikai döntés valódi magjának bemutatására. A demokrácia ideálja a végrehajtó hatalom legfelsőbb szintjeinek egyfajta élveboncolása.

De mint tudjuk, a kormány, vagy az elnöki hivatal sohasem tette közzé egyes fontos viták videofelvételeit, vagy legalább az átiratait. Ezek fölött ostoba titok lebeg, mintha a nemzet éretlen és agyatlan lényekből állna. Már-már azt gondolhatnánk, hogy az elsőrangú politikai szereplők nem tesznek egyebet, mint egymást védik azzal, hogy álcázzák alkalmatlanságukat, tudatlanságukat, vagy azt, hogy képtelenek döntéseket hozni. A széles közvélemény sohasem fog többet megtudni annál, amennyit a pillanatnyi potentátok akarnak.

Az elnök ezúttal mégis elég sokat kockáztatott, mert szándékával ellentétben, a rövid párbeszéd nem kedvező rá nézve. Talán azt reméli, hogy az emberekben a tekintélye marad meg, de meglehet, hogy ennél jobban látszik majd a tekintély hiánya. A kormány fiatal tagjai nem válaszolnak a kérdéseire, nem azért, mert nem tudnak, hanem mert nyilvánvalóan nem akarnak, mert nyíltan tagadják hatalmát és azzal kapcsolatos jogosultságát, hogy kérdéseket tegyen fel. Nemcsak egy elpuskázott kormányülés tanúi voltunk, hanem egy „trónfosztás” jelenetének is.