// 2026. november 5., csütörtök // Imre
Dénes László Dénes László

Kilépés, bennmaradás: kit-mit képvisel az RMDSZ?

// HIRDETÉS

Minden érv előkerült és elő fog kerülni. Mögöttük pedig felsejlik az igazi ok, de ez nem hangzik el. Tudniillik, hogy a tulipános pártapparátus és a klientúra, a rokonság, a pereputty, a haveri kör, az önkormányzati nómenklatúra stb. semmitől sem akar elesni.

(Külön)Vélemény

Szerző: Dénes László
2014. július 10., 15:24

„A kényes helyzetbe került RMDSZ (amelyre eddig is folyton rásütötték a politikai prostitúciót vádját, most pedig egyszerre vált felperessé és alperessé ugyanabban a vitában) elsőre a koalícióból való kilépését helyezte kilátásba, de aztán puhulni kezdett a nagy keménység: előbb Kelemen pártelnök ült le tegnap (kétszer is!) egyezkedni Victor Pontával, majd az RMDSZ bejelentette, hogy a kilépésről úgyis pénteken fog dönteni Kolozsváron az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa (SZÁT), meghallgatva a megyei elnököket és egyéb fontos megmondóembereket. Az RMDSZ »belső demokráciáját« ismerők azonban mérget vesznek rá, hogy holnap már egy Bukarestben szűk körben meghozott döntéssel érkezik Kelemen a kincses városba. Ez ugyanis már hosszú évek óta így megy: Verestóyék a román fővárosban megegyeznek valamiben, aztán azt pár nap múlva elfogadtatják a »döntéshozó fórumokkal«, az SZKT-val vagy a SZÁT-tal, végül pedig megmagyarázzák a népnek, hogy az miért jó. Bár mostanság már csak azt, hogy miért kevésbé rossz.

Eme kis időhúzásos, hatáskörös, megfontolásos mutatványra már csak azért is szükség van, hogy a párt propagandistái, bértollnokai elvégezhessék a dolgukat: egyre-másra jelennek meg olyan »vélemények« az RMDSZ sajtójában (amely mindmáig a romániai magyar nyelvű média zömét teszi ki), hogy nem kell ezt a kilépést elsietni. Mert...

Minden érv előkerült és elő fog kerülni. Mögöttük pedig felsejlik az igazi ok, de ez nem hangzik el. Tudniillik, hogy a tulipános pártapparátus és a klientúra, a rokonság, a pereputty, a haveri kör, az önkormányzati nómenklatúra stb. semmitől sem akar elesni. Semmilyen morzsától, ami a hatalom asztaláról lehull. Bukarestben vagy bárhol másutt. Emberileg talán érthető is ez, mert hát mindenki úgy próbál boldogulni, ahogy tud. Ám ebben az esetben nyilvánvaló, hogy a csoportérdekek nem esnek egybe a nemzeti érdekekkel.” 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.