// 2025. július 19., szombat // Emília

„Lenullázódtak”, de továbbjutottak a franciák

// HIRDETÉS

A két európai csapat jutott tovább az E kvartettből. A franciák megengedhették maguknak az ikszet Ecuadorral, Svájc pedig rommá verte Hondurast.

Miután az első két meccsen nagyon megvertek mindenkit, az E csoport utolsó körében a franciáknak már csak 0-0-ra futotta Ecuador ellen, amely ráadásul egy félidőn keresztül tíz emberrel játszott. Ettől függetlenül Benzemáék a csoport első helyéről lépnek tovább a legjobb tizenhat közé.

Pedig a franciák játéka azt jelezte: igyekeznek bebiztosítani a továbbjutást, ha már olyan furcsán alakult az első két forduló, hogy két megnyert meccsel és a megszerezhető maximális pontszámmal sem volt még biztos a részvételük a nyolcaddöntőben. (Ők hat ponttal álltak, Svájc és Ecuador hárommal, Honduras pedig nullával). Ezért folyamatosan támadtak, a dél-amerikaiak azonban jól tömörültek a saját tizenhatosuk előterében, hatékonyan szűrték a támadásokat, az átlövések pedig célt tévesztettek.

Az ecuadoriak nem nagyon erőltették a támadójátékot, a védekezésre koncentráltak, ezért húsz percet kellett várni az első veszélyesebb megmozdulásra: Valencia vezethetett két villámgyors ellentámadást, de a francia védők mindkét alkalommal semlegesítették. (Mondanunk sem kell talán, hogy mindezek nyomán a mérkőzés izgalomfaktora a semleges magyar néző számára valahol az arab betűkkel írt bagdadi telefonkönyvé és egy sanghaji rövidárugyár termékkatalógusáé között tanyázott).

Annak ellenére, hogy a franciák uralták a meccset, a félidő legnagyobb helyzetét Valencia hagyta ki, aki egy beívelés után fejelhetett közelről, de Lloris lábbal hárította a lefelé tartó labdát.

A második félidő is francia rohammal kezdődött, annyi különbséggel, hogy legalább helyzetig eljutottak: Sagna jobb oldali beadását Griezmann pöckölte rá, de a játékszer a kapusról a felső lécre, onnan meg kifelé vágódott.

Aztán Ecuador kilátástalan helyzetbe került: Antonio Valencia átment dühöngőbe, és széttiporta Digne lábszárát. A megmozdulást a játékvezető némi hezitálás után piros lappal díjazta, így a franciák emberelőnyben folytathatták.

Ehhez képest Ecuador szerezhetett volna vezetést egy kontra végén, de Noboa ziccerben mellé lőtt.

A továbbiakban azért már egymást érték a francia akciók, de Ecuador tíz emberrel is hasonlóan veszélyes volt kontrákból. Az ecuadoriak a végéig már hősiesen védekeztek tíz emberrel, kapusuk, Dominguez mindent hárított, és mivel az ő kontráik sem voltak eredményesek, annyi elégtételük maradt, hogy úgy utazhatnak haza a csoportkör után, hogy gól nélküli döntetlent játszottak a csoportelsővel, aki mindenki mást tönkre vert az E kvartettben, így 7 ponttal jutott tovább a nyolcaddöntőbe, ahol Nigéria vár rájuk.

E csoport, 3. forduló:
Franciaország-Ecuador 0-0
Rio de Janeiro, Maracana, 74 ezer néző, v.: Noumandiez Doue (elefántcsontparti)
kiállítva: A. Valencia (50.)
sárga lap: Erazo (83.)

Boldogok a sajtkészítők: Svájc legyőzte Hondurast

A csoport másik mérkőzésén Svájcnak mindenképpen győznie kellett a továbbjutás érdekében, és ez sikerült is: 3-0-ra diadalmaskodtak Honduras fölött. Az alpesi játékosokon nem látszott, hogy számukra (sőt az átlagos európaiak számára is) merőben szokatlan, mondhatni dögletes trópusi klímában kellett a továbbjutásért küzdeniük az esőerdő közepén épült manausi arénában: rögtön le is rohanták a közép-amerikaiakat, és akár a vezetést is megszerezhették volna, ha Drmic bal oldali beadását Shaqiri öt méterről nem Valladares kapusba bombázza.

Ha azonban közelről nem ment, akkor távolról annál inkább: egy másik támadás során a tizenhatos előterében mozgott az alapvonallal párhuzamosan, lerázandó a védőit, majd ballal hatalmas gólt lőtt a hondurasi kapu jobb felső sarkába.

Honduras megpróbált az egyenlítésért hajtani, de ezzel csak annyit ért el, hogy egy svájci kontra végén Shaqiri a második gólját is megszerezte.

(Mondjuk a franciáktól elszenvedett pénteki, 5-2-es zakó után nem is csoda, hogy Ottmar Hitzfeld tanítványai úgy rontottak neki a hondurasiaknak, mint akiket megharapott egy futballítisszel fertőzött Vérsuarez).

A fordulás után Honduras agresszívabban lépett fel. Egy akció végén Bengtson fejjel akarta a kapuba juttatni a mélyen érkező labdát, de hiába fejelte el majdnem az ötös vonalát is, nem jött össze a gól, majd nem sokkal később három méterről próbált a kapuba lőni, de Rodriguez (a félreértések elkerülése végett: ő svájci színekben játszik) a gólvonal elöl vágta ki a labdát.

Ezt követően is Hondurasnak volt több esélye a gólszerzésre, de ezen esélyeket nagyvonalúan elszórakozták, ennek nyomán pedig Shaqiri is nagyon jól szórakozott, miután újabb góljával mesterhármast ünnepelhetett.

A lefújásig mindkét oldalon voltak még ziccerek és kapusbravúrok, de az eredmény már nem változott, így Svájc csoportmásodikként továbbjutott, és Argentínával játszik majd, Honduras pedig őszinte játékkal, de 0 ponttal búcsúzott.

E csoport, 3. forduló:
Svájc-Honduras 3-0 (2-0)
Manaus, Amazonia Aréna, 37 ezer néző, v: Nestor Pitana (argentin)
gólszerzők: Shaqiri (6., 31., 71.)
sárga lap: J. Palacios (66.)

A csoport végeredménye:

1. Franciaország   3  2  1  -   8-2  7 pont - továbbjutott
2. Svájc           3  2  -  1   7-6  6 - továbbjutott
3. Ecuador         3  1  1  1   3-3  4 - kiesett
4. Honduras        3  -  -  3   1-8  0 - kiesett

Mi várható ma?

Ma este héttől a G csoportban Egyesült Államok – Németország és Ghána – Portugália meccset rendeznek, a H csoportban meg este 11-től Dél-Korea Belgiummal, Oroszország pedig Algériával csap össze.

Címlapkép: www.fifa.com

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro