Központosított, kirekesztő, nemzetállami álláspontot tükröz az a válaszlevél, amelyet a csíkszeredai városi rendőrkapitány küldött az önkormányzat által hozzá intézett kérdésekre, és amelyben leszögezi: álláspontja szerint a rendőrségre nem vonatkoznak a kisebbségek anyanyelvhasználatát szabályozó törvények.
Ez független attól, hogy a főrendőr, Fekete Kászoni Titus – legalábbis neve alapján – magyar vagy magyar származású: a levélben foglaltak azt sugallják, hogy a román államot képviselő szerv nem veszi figyelembe azt, hogy Románia nem csupán a románok állama, hanem az országban élő többi nemzetiségé is, köztük a több mint 1,2 milliós magyar közösségé is.
A rendőrségi válaszlevél azzal próbál érvelni, hogy a rendőrség nem az önkormányzatoknak alárendelt, központi irányítású, úgynevezett „dekoncentrált” intézmény, márpedig a vonatkozó jogszabály csupán az ilyen intézmények számára szabja meg azt, hogy ahol egy adott nemzeti közösség számaránya meghaladja a 20 százalékot, ott annak anyanyelvén is biztosítania kell a kommunikációt.
Ez a jogértelmezés egyértelműen diszkriminatív, hiszen két kategóriára osztja az állampolgárokat: azokra, akik minden hivatalban használhatják az anyanyelvüket, és azokra, akik csak bizonyos intézményekben. Az ilyen magyarázat azt sugallja, hogy vannak kiemelt státusú intézmények, amelyeknek nem kötelező minden polgár érdekeit szolgálniuk, hogy nem a hatóságok vannak a polgárokért, hanem a polgárok kötelessége a hatóságok kénye-kedve szerint viselkedni.
Meglehetősen visszás azt kijelenteni, hogy a magyar polgárok számára csak bizonyos hatóságok biztosíthatják az anyanyelvű szolgáltatásokat, mások viszont nem. Hiszen ha a gyors és hatékony hivatali ügyintézés joga egyaránt megillet mindenkit, ha bizonyos régiókban ehhez az ott élők anyanyelvén történő ügyintézés is hozzátartozik, és annak a lehetőségét a hatályos jogszabályok is biztosítják, akkor azt nem lehet csak bizonyos hivatalokra korlátozni anélkül, hogy sérüljön az egyenlő elbánáshoz való jog elve.
Azzal a mondattal, miszerint Romániában a román a hivatalos nyelv, amit az ország minden polgárának kötelessége ismerni, a rendőrségi válasz szintén arra erősít rá, hogy nem az összes polgárért van, hanem előnyben részesíti azokat, akik az állam nyelvét használják. Az államnyelv ismerete természetesen fontos és hasznos, és minden magyar polgárnak érdeke, hogy ismerje.
Ugyanakkor ez az érvelés ismét csak szembemegy azzal a törvényesen szavatolt lehetőséggel, hogy egy jelentős számban magyarok lakta régióban a hatóságoknak biztosítaniuk kell az anyanyelvű ügyintézést. Amennyire abszurd lenne egy kirabolt, román állampolgárságú, magyar nemzetiségű személytől azért megtagadni a vizsgálatot és a rendőrségi eljárást, mert nem tud az állam nyelvén, ugyanúgy abszurd bármilyen egyéb rendőrségi ügyintézés biztosítását kizárólag a román nyelv ismeretéhez kötni ott, ahol a lakosság 75-80 százaléka magyar. (Sőt már ott is, ahol csak 20-25 százalék).
A romániai magyar közösség körében hosszú idő óta él az a képzet, hogy a rendőrség nem a polgárokért van, hanem a központi, elnyomó államhatalom érdekeit a magyarokkal szemben érvényesítő erőszakszerv. Az ilyen és ehhez hasonló érvelés csak ráerősít erre a sztereotípiára, hiszen azt sugallja, hogy a magyar közösség tagjaira a rendőrségen más, számukra hátrányosabb szabályok vonatkoznak, mint más hivatalokban.