Ioan Rus válthatja Dan Șovát

Victor Ponta azt mondja, ezzel a lépéssel az erdélyi embereknek üzen, hogy biztosak legyenek, a kormány valamennyi erdélyi közberuházást megvalósít.
Hirdetés

Amint az várható volt, Victor Ponta Ioan Rust javasolta a közlekedési miniszteri tisztségbe, amely kedden üresedett meg.

A miniszterelnök a bukaresti Henri Coandă repülőterén nyilatkozott a sajtónak kedden este. Bejelentette, hogy a kolozsvári szociáldemokrata párti politikust javasolja közlekedési miniszternek, és ezzel az erdélyi embereknek üzen, hogy biztosak legyenek, a kormány valamennyi erdélyi közberuházást megvalósít. Rus az elakadt észak-erdélyi autópálya megépítésének egyik kezdeményezője és támogatója. Ponta szerint Rust szakmai és politikai tapasztalata egyaránt alkalmassá teszi a funkció betöltésére.
Mint ismeretes, Rus 2012-ben is volt már tagja a Ponta-kormánynak, akkor a belügyminiszteri posztot töltötte be, akárcsak a 2000 és 2004 között kormányzó Adrian Năstase kabinetjében. 2012-ben Rus önként távozott a kormányból, miután arra panaszkodott, hogy nyomást gyakoroltak rá, hogy módosítsa törvénytelen módon a választói névjegyzéket. Ez azért lett volna akkor fontos az akkori kormánykoalíciónak, hogy érvényes lehessen a 2012 nyarán megtartott, Traian Băsescu államelnök leváltásáról szóló sikertelen népszavazás.
Amint arról beszámoltunk, Dan Șova volt közlekedési miniszter kedden mondott le arra hivatkozva, hogy a következő négy hónapban az év végi elnökválasztási kampányra akar összpontosítani.

Hirdetés