Olvasson még:
- Miért válhat Kolozsvár a világ egyik közepévé? Hova lettek a tősgyökeres kolozsváriak? – beszélgetés Lukács József helytörténésszel – 1. rész
- Vadászokra támadt egy medve. Napenergia-boom lesz Romániában – vasárnapi hírmix
- Hírek hétfőn: 2025-től jöhet az amerikai vízummentesség. Nem lett magyar vezetője Nagybányának
Csütörtök reggel a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tagjai két székely zászlót húztak fel a Kézdivásárhelyen a Gábor Áron szobor mellett. Mint ismeretes, a város polgármestere a brassói táblabíróság jogerős döntése miatt kénytelen volt eltávolítani a két nagyméretű székely zászlót, amit tavaly március 15-én húztak fel a téren. A csütörtöki akciót követő rögtönzött sajtótájékoztatóján Tóth Bálint, a HVIM szóvivője elmondta: akciójukkal az a döntés ellen próbálnak tiltakozni, ami a székely nemzeti jelképek eltávolítását írja elő.
„Amennyiben az önrendelkezésünket ki akarjuk harcolni, akkor nem felelhetünk meg olyan törvényeknek, ami szerint a székely zászló, a székely szimbólumok nem szerepelhetnek közterületeken” – nyilatkozta a szóvivő, aki enyhe cinizmussal hozzáfűzte, hogy a zászlókat 24 órás megfigyelés alatt tartják nemcsak a román karhatalom emberei, hanem a HVIM tagjai is. Utóbbiak „unaloműzés gyanánt” Wass Albert regényeket olvasgattak a padon, ezzel a gesztussal azt üzenve, hogy a HVIM tagjai ápolják a hatalom által a napokban is üldözött írót.
Szőcs Zoltán HVIM elnök elmondta: úgy látja, hogy igaz az a mondás, miszerint Wass Alberttől még holtában is félnek.
A helyszínre a kézdivásárhelyi rendőrség két munkatársa is kiszállt, akik elmondták: kaptak egy értesítést, hogy fiatalok egy csoportja gyülekezik a főtéren, és közterületen ki akarnak „valamit” tűzni. A vármegyések elmondták: ők nem gyülekeznek, hanem olvasni mentek a Gábor Áron térre, így aztán az igazoltatásukra sem került sor, a rendőrök pedig távoztak.
Bokor Tibor polgármester a HVIM zászlófelvonási akciójával kapcsolatosan elmondta: neki polgármesterként tiszteletben kell tartania a törvényt, így kénytelen lesz a lobogók eltávolítására felszólítani az akció kivitelezőit. Amennyiben ezt nem teszik meg, akkor a későbbiekben a HVIM tagjai felelnek a következményekért.
Amint arról beszámoltunk, az SZNT is megkísérelte kedden, hogy székely lobogókat vonjon fel Kézdivásárhelyen a Gábor Áron-szobor melletti tartórudakra, azokat azonban a polgármester előzőleg eltávolíttatta arra hivatkozva, hogy a későbbiekben a az egykori kaszárnya előtt levő világháborús emlékműnél állítsák fel a levonatott óriási székely zászlókkal együtt.