// 2025. július 19., szombat // Emília

Távozik az Ifjúsági Főváros projekt motorja

// HIRDETÉS

Lemondott Farkas András, a SHARE Szövetség ügyvezető igazgatója. Ez a szervezet bonyolítja a Kolozsvár 2015 - Európa Ifjúsági Fővárosa pályázatot és programsorozatot.

 Benyújtotta lemondását a SHARE Kolozsvár Szövetség ügyvezető igazgatója, Farkas András - írja a Transilvania Reporter a lemondást bejelentő nyílt levélre hivatkozva, amely szerint Farkas döntése végleges, nem kívánja megmásítani.

Farkas András a Pont Csoport pályázati tanácsadó alapítója és elnöke, ő kezdeményezte és nyerte meg a Kolozsvár Ifjúsági Főváros pályázatot, és hozzá kapcsolható az egésznek az alapkoncepciója is, amelyet a Share (Megosztás) szlogen tömörít.

A SHARE Kolozsvár Szövetséget 31 civil szervezet alapította a 2015-ös ifjúsági főváros programsorozat lebonyolítására, jelenleg 45 szervezet a tagja. Nemrég kapott használatba Kolozsváron egy főtéri ingatlant székhelynek, és jelentős mennyiségű közpénzt, idén mintegy 300 ezer lejt kezel.

A helyi sajtó utoljára azért cikkezett a Share Szövetségről, mert az nem nyújtotta be határidőre az ifjúsági stratégiát az egész Kolozsvár 2014-2020 közötti fejlesztési stratégiájáért felelős illetékesének. Idén márciusban pedig a Share elnöke, Vlad Pop szintén ügyvezető igazgatónak nevezte ki Farkas András mellé Bogdan Butát, az OmniPass diákigazolvány kezdeményezőjét. 

A Ziar de Cluj szerint rivalizálás folyt a tervezést és szakértőket preferáló Farkas és az eddig fesztiválokat szervező, kezdő diákönkéntesekre alapozó Buta között. 

Tegnap elküldött levelében Farkas András azt állítja, az utóbbi hónapok történései miatt mondott le. Egyfelől a szövetség nem úgy teljesít, ahogy ő szeretné, ő pedig tehetetlenségi űrben érzi magát, másfelől egy éves feladatot kapott, hogy hozza létre az Európai Ifjúsági Fővárosok Hálózatának stratégiáját és intézményi rendszerét. És olyan projektekkel szeretne ezután foglalkozni, amelyek eredményt is hoznak.

Farkas azt ígéri, lemodásától függetlenül az általa és a Pont Csoport által vállalt programokat mindenképp lebonyolítják az ifjúsági főváros programsorozat keretében, de a jövőben csakis jól meghatározott szerződés keretében tartja elképzelhetőnek, hogy együttműködjön a Share Szövetséggel.

Fotók: Youth@Cluj-Napoca 2015

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro