// 2026. június 13., szombat // Antal, Anett
Székedi Ferenc Székedi Ferenc

Szellemjáték

// HIRDETÉS

Úgy tűnik, hogy mifelénk a történelemmel kapcsolatos könyvek, tanulmányok stb. stb. nem kizárólag a dokumentumok, források gyűjteményei, hanem az értelmezések egymást követő és keresztező átírásai mindenkori politikai alapokon.

(Külön)Vélemény

Szerző: Székedi Ferenc
2014. június 11., 08:29

A Magyar Hírlapban nemrég megjelent, majd néhány magyarországi médium által is átvett értékelés szerint ezekhez az alkotókhoz »nem jutott el az információ, amely szerint a fiatal Dózsát Erdélyország nyilvános rablójaként tartották számon (1507), aki nem riadt vissza az útonállástól, ártatlan emberek megölésétől, kifosztásától, és azt sem tudták, hogy szellemét a tűz nem égethette meg, mert még írni, olvasni sem tudott.« Ezért – állítja a cikk írója – jó lenne »szembenézni azzal az egyszerű igazsággal, hogy a kicsinyes sérelmeket dédelgető Dózsának nem volt elfogadható oka a belháború kirobbantására. Azt sem kellene tagadni, hogy a parasztvezér nagyban hozzájárult a Mohács előtti Magyarország meggyengítéséhez (vitatni legfeljebb e hozzájárulás mértékét lehet), ami miatt hazánk hamarosan a Török Birodalom első számú célpontjává vált. És ki kellene mondani végre: Dózsa Györgynek semmi keresnivalója sincs a magyar történelem jeles személyiségeinek panteonjában.«

A Kovászna megyei önkormányzat sajtóirodája szerint Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke Dálnokon, abban a községben, ahol emlékmű és egész alakos szobor mellett immár bronztábla is őrzi a székely parasztvezér emlékét, azt nyilatkozta: „ragaszkodunk az egykori dálnoki szülött magyar nevéhez, ezért az emlékévvel kapcsolatban a belügyminiszterhez fogok levélben fordulni, arra kérve, hogy a Kovászna megyei csendőrség nevét Gheorghe Dojáról változtassák Dózsa Györgyre.”

Mivel úgy tűnik, hogy mifelénk a történelemmel kapcsolatos könyvek, tanulmányok stb. stb. nem kizárólag a dokumentumok, források gyűjteményei, hanem az értelmezések egymást követő és keresztező átírásai mindenkori politikai alapokon (azaz a történelemtudomány nem úgy létezik, mint mondjuk a matematika vagy a fizika, amelynek léteznek mindörökre lezárt fejezetei, hanem a történelmet visszamenőleg is írják), tartok tőle, hogy Tamás Sándornak nem csupán a román belügyminiszterrel kell megküzdenie."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit
Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Bejelentették az első tusványosi fellépőket
Krónika

Bejelentették az első tusványosi fellépőket

Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo
Főtér

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén
Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?
Krónika

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?

Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval
Székelyhon

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval

Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.

// még több főtér.ro
Egyes állatok egyenlőbbek?
2026. június 11., csütörtök

Egyes állatok egyenlőbbek?

Ha egy politikus pónijának halála levette a farkast a fokozottan védett fajok listájáról, akkor talán tucatnyi nem politikus halála a medvét is le fogja...