Gyorsan levonta a szükséges következtetéseket a Nemzeti Liberális Párt (PNL) választási kudarca után Crin Antonescu, a párt elnöke, amikor a választások utáni reggelen. az immár szinte végleges eredmények ismeretében bejelentette a saját és a pártvezetőség lemondását, a PNL átlépését az európai liberálisok pártjából (ALDE) az Európai Néppártba (EPP), és javaslatot tett a PNL és korábbi koalíciós partnere, majd az utóbbi években ádáz ellenfele, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) közötti együttműködésre, sőt fúzióra.
A párt által kitűzött 20 százalékos eredmény helyett elért 15 százalék azt jelezte: a választópolgárok egyre kevésbé értékelték a csapongó politikát, azt, hogy Antonescu néhány éve még szövetségre lépett az fő ellenségnek számító szociáldemokratákkal, hogy aztán a legnagyobb közös siker, a kétharmados kormánytöbbség elérését követően folyamatos konfliktusok után úgy döntsön: felrúgja a koalíciót, és ismét a Szociáldemokrata Párt kérlelhetetlen ellenfelének szerepében tetszelegjen.
Lehet, hogy úgy gondolta: ellenzékből hatékonyabban lehet kampányolni, és könnyebb föltornászni a párt fogyatkozó támogatottságát, de szándéka nem jött be. Már csak azért sem, mert vélhetően számos PNL-szimpatizáns szavazott a pártlistáról összeférhetetlenségi ügye miatt levett, függetlenként induló Mircea Diaconu volt liberális művelődési miniszterre.
Antonescu lemondása ezek után tulajdonképpen törvényszerű volt – az azonban már nem feltétlenül, hogy most döntsön a távozó pártvezetés arról, hogy átülnek az EPP padsoraiba. A lépés célja egyértelmű: ha már nem sikerült az itthoni politikai manőverekkel megerősíteni a pártot, legalább a nemzetközi hátterét igyekeznek stabilizálni. A néppárt megnyerte az európai parlamenti választást, a legnagyobb frakciót adja az európai törvényhozásban. Lényegesen nagyobb és befolyásosabb, mint az ALDE, amely csupán a harmadik európai erő a néppártiak és a szocialisták után. Az EPP által vasárnap aratott újabb győzelem megadta a végső lökést a PNL számára ahhoz, hogy meglépje a már régóta lebegtetett döntést. Ezáltal kísérelnek meg talpon maradni Romániában. Hiszen az EP-választásokon ők futottak be másodikként, maguk mögé utasítva a régi EPP-tag PDL-t. Arra számítanak, hogy az EPP ennek nyomán tárt karokkal fogadja majd őket, és – függetlenül attól, hogy „új fiúk” – az általuk elért választási eredmény miatt őket tekinti majd első számú romániai partnernek, mindazzal együtt, ami ezzel jár, vagyis a politikai és egyéb jellegű támogatással. A PNL ezzel a saját politikai túlélését biztosítaná, és még esélye is van arra, hogy bejön a húzás, hiszen a párt eddig is inkább jobboldali, jobbközép erőnek tartotta magát.
Ugyancsak érdekes lehet a PNL és a PDL esetleges szorosabb együttműködésére, sőt fúziójára vonatkozó javaslat. Ez megadhatja a kezdő lökést a jelenleg szétforgácsolt jobbközép ellenzék együttes fellépéséhez. Ha sikerül eldönteni, hogy melyik párt legyen a jobboldal fő ereje, amely összegyűjti maga körül a többieket, és sikerül egy közös államfőjelöltről megegyezni, azzal akár meg is szorongathatják a 37 százalékos eredményt elért PSD-UNPR-PC triót, hiszen a PNL, a PDL, a PMP és az FC eredményei összeadva igencsak közelítik a baloldali szövetség által elért szavazatarányt. (Ezt a PSD elnöke, Victor Ponta is tudja, és aggasztja is, éppen ezért próbálja lehasítani a jobboldalról a liberálisokat azzal, hogy ismét kormányszereplésre kéri őket). Az összefogáshoz azonban gyorsan el kell dönteni, hogy melyikük hajlandó engedni, illetve hogy mennyire hajlandóak együttműködni azzal a PMP-vel, amelyet Traian Băsescu hívei hoztak létre, és amely a PDL számos szavazóját elszipkázta. Arról nem is beszélve, hogy a PNL-PSD-szövetség annó éppen Băsescu ellen jött létre, mivel a liberálisok nem voltak hajlandóak megbocsátani, hogy az elnök a PDL-vel való összeolvadás szorgalmazása által úgy akarta akkori pártját szalonképesebbé, egyben egyeduralkodóvá tenni a jobboldalon, hogy gyakorlatilag felszámolja a PNL-t.
Számos lépést kell még tehát megtenni, számos politikusnak kell saját büszkeségén túllépve kompromisszumot kötnie ahhoz, hogy esély legyen az egységes jobbközép fellépésre. A PNL mostani lépései azonban a kezdő lökést jelenthetik ebbe az irányba.