Titánok harca

Fölmerült önökben valaha a kérdés, hogy a válság kezdete óta miért 2013 volt Románia legjobb éve? Európai szinten rekordméretű gazdasági növekedés, amiből az ipar derekasan kivette a részét. A kifizetett európai pénzek elérték a négymilliárd eurót – ami négyszerese volt az előző évek átlagának – és így tovább (ha ebben a leírásban nem ismernek rá a 2013-as országra és megmérgezte önöket a negatív propaganda, akkor olvassák el itt a SAR (Román Akadémiai Társaság) éves jelentését, vagy a Financial Times-t). Nem valamilyen nagy kormányzati teljesítmény volt az oka (bár az európai alapok terén egy piros pontot azért megérdemel), hanem a Băsescu–Ponta kohabitálási paktum, én magam is egyike lévén a kevés támogatóinak. Mi rendkívülit tett a kohabilitálási paktum? Sokkal fontosabb, hogy mit nem tett. Lássuk.

A kohabilitálási paktum idején a DNA az egyik és a másik oldalt is vizsgálta, de nem voltak kölcsönös korrupciós vádak Ponta és Băsescu között, legmagasabb szinten elhangzott börtönnel fenyegetések és így tovább, ami hozzájárult a stabilitási és bizalmi légkör fenntartásához, a pénzügyi piacokról felvett hiteleink alacsony kamatrátájához és így tovább.

A kohabitálási paktum idején a magát félreállítottnak érző Antena 3 kivételével, kettejük propagandisztikus táborai nagyobb visszafogottságot mutattak és az általános légkör nem volt erőszakos, amilyen mára lett, amikor egyesek már nem szégyellik azt remélni, hogy ha nem nyerik meg a választásokat, hátha a DNA elviszi az ellenfelet és megoldja a gondjaikat. A demokráciákban nem azért tartunk választásokat, hogy eldőljön, ki megy börtönbe és ki kerül ki onnan, ha pedig nem választanak meg az emberek, akkor hiába szeret téged a DNA.

A kohabilitálási paktum idején a parlament nem állított fel vizsgálóbizottságokat Băsescu ellen holmi Şerban Nicolaéval, Eugen Nicoliceával és más hagyományosan anti-korrupcióellenes harcosokkal, az első felfüggesztési bizottságra emlékeztetve, amit Dan Voiculescu vezetett.

A kohabilitálási paktum idején Victor Ponta a Victoria-palotában lévő irodájában ült és nem csinálta ezt a MApN-hez költözéses cirkuszt.

A kohabilitálási paktum idején Traian Băsescu kevesebbet beszélt és nem igyekezett a nemzet előtt mindenhez értő emberként mutatkozni, aki feleségek által otthonról elkergetett tengerészekről beszél, egy szóvivőnő kapcsolatairól mindenféle miniszterelnökökkel (köztük a BNR kormányzójával is), az erkölcsi szempontból Monica Macovei felett álló Udreáról, vagy közvetett vallomásokat tesz (Oprea tábornok habozás nélkül teljesíti majd Ponta parancsait, ahogy az övéit is tette, ő pedig hozzáfér olyan aktákhoz, amivel tönkreteheti a férjeinket, ha bennünket közvetlenül nem tud) és más hasonlókat.

Rendben, és? Fogják önök mondani. Băsescu éppenséggel visszafoghatta volna magát, hogy ne ügyeskedjen telkekkel, miután olyan jól végződött a Mihăileanun lévő házzal kapcsolatos ügye (Bákó polgármesterét éppen ezekben a napokban állították bíróság elé hivatallal való visszaélés miatt, mert egy beosztottja megkapott egy házat, amihez nem volt joga, és még csak nem is ő írta alá a kiutalást). Victor Ponta pedig megállhatta volna, hogy ne vegye védelmébe Duicut és más bűncselekménnyel vádolt kiskirályokat, és ne bírálja az igazságszolgáltatás jogerős ítéleteit. Lehet. De változtathatatlan elemként fogadva el, hogy Băsescu nem tudta visszafogni magát, mert neki is meg kell majd élnie, ha vége az elnöki járandóságnak, Pontának pedig meg kell védenie a kiskirályait, vagy párt nélkül marad, végtelenül jobb helyzet lett volna, ha kölcsönösen békén hagyják egymást, e polgárháború nélkül, amit ezekben a napokban látunk, mert 2012 és 2013 között éppen az a különbség, hogy 2013-ban nem volt polgárháború. Ennek az értékes tőkének stabilitás a neve. Talán a kormány is tett valamit 2013-ban, például tartotta magát a költségvetési hiányhoz, de a tavalyi jó teljesítmény főleg a stabilitásból fakad, abból, hogy kevesebb lyukat ütöttek a közös csónakunkon, mert olyan légkör volt, amiben az üzletembereket és az európai alapokkal foglalkozó bürokratákat kevésbé akadályozták abban, amit tettek, hogy jól menjenek a dolgok. Ezért van az, hogy az ökonometrikus modelljeinkben a gazdasági növekedést egyre inkább a (Világbank által mért) stabilitáshoz kötik, mint bármilyen gazdaságpolitikához. Ezért jósolta a SAR szakértői panelje, hogy idén a növekedés két százalék alatt lesz, ha nem nyírjuk ki azt is, és ha nem kell elszenvednünk a keleti igazi háború negatív következményeit, ami hirtelen elhalványodott, egyszerűen azért, mert nem érinti közvetlenül a nagy tévés harcosaink hatalmát és zsebét, csak a több millió ukrajnai és besszarábiai románt, akiknek a sorsa nem érdekli őket. Hogy mennyire érdeklik őket a Pruton inneniek, azt már nem is kommentálom…