// 2025. július 19., szombat // Emília

Celebek az urnánál

// HIRDETÉS

Miért szavaznak a politikusok? Mert tisztességtelen és sorsdöntő a választás, mert hiteles ellenzék kell, mert erőteljes többséggel akar kormányozni, mert ünnepel.

Sorsdöntőnek nevezte az országgyűlési választást Magyarország szempontjából Bajnai Gordon vasárnap reggel Budapesten, miután leadta szavazatát. Az Együtt-PM szövetség vezetője szerint akkor lehet kormányváltás, ha elég magas lesz a részvételi arány.

Bajnai iszonyú korán kelt

Az ellenzéki politikus reggel 6 óra után néhány perccel másodikként érkezett a lakóhelye szerinti budai szavazókörbe, ám miután megkapta a szavazólapokat, elsőként dobta be a borítékot az urnába. Ezután a szavazókörtől a jogszabályoknak megfelelő távolságban nyilatkozott újságíróknak. 

Azt mondta, a választás tétje az, hogy Ukrajna felé sodródik az ország vagy elindul egy rögös úton Ausztria felé. 

Bajnai Gordon szerint tisztességtelen és aljas a választási rendszer - amely olyan, mintha a Fidesz 100 méteres síkfutásban, a „kormányváltó erők” pedig 400 gáton indulnának -, ennek ellenére lát esélyt a változásra. „Győzelmet várok” - mondta.

Mesterházy Attila családdal szavazott, utána gyermekeinek megmutatta az iskolát, ahol diákéveit töltötte, majd távozott. Újságíróknak nem nyilatkozott.

Schiffer bombameglepetésre vár

Ha van erős LMP, akkor nem lesz kétharmad az Országgyűlésben, akkor „meg lehet állítani Orbán Viktor önkényuralmi törekvéseit” – mondta Schiffer András, az LMP társelnöke, miután Budapesten leadta szavazatát. Két unokaöccsével érkezett voksolni, a Fővám térnél szavazott, majd a tér túlsó oldalán, a Corvinus Egyetem előtt nyilatkozott.

A politikus úgy fogalmazott: ha van egy erős LMP, akkor nem lesz kétharmados többség a parlamentben. Ezt folytatva közölte, hogy csak egy erős LMP lehet olyan hiteles és megbízható ellenzéke a következő kormánynak, amely „rá tud tapintani a törvénytelenségekre(…), a visszaélésekre”. Szavai szerint senki nem gondolhatja hiteles ellenzéknek azt, amelynek tagjairól bármikor bankszámlakivonatokat és külföldi útleveleket elő lehet rántani”.

Beigazolódni látszik, hogy nem lesz kormányváltás - folytatta -, és a „Gyurcsány-Bajnai-Fodor-Kuncze vezette társaság” sem most, sem 2018-ban nem lesz kihívója Orbán Viktornak. Hozzátette, hogy a magyar társadalomban viszont rendkívüli a düh és az elkeseredettség, ezért „benne van a levegőben”, hogy a mostani választások kimenetelétől függetlenül „Orbán Viktort előbb-utóbb el fogják zavarni az emberek”.

Ezek után az lesz a tét, hogy 2018-ban vagy akár még előbb a választók a Jobbik felé fordulnak vagy lesz egy erőszakmentes, demokratikus alternatíva, ami az LMP – jelentette ki.

Kérdésre válaszolva Schiffer András azt mondta, az elmúlt években megtanulták, hogy minden képviselői hely számít, és minél többen jutnak be a parlamentbe, annál keményebb ellenzék lesznek. A realitások azt mutatják, hogy az LMP-nek nincs esélye az egyéni választókerületekben, de az egyfordulós rendszerben benne rejlik egy bombameglepetés is, ezért azok a jelöltjeik, akik egyébként is erősek a választókerületeikben, képesek lehetnek meglepetést okozni – felelte egy másik kérdésre.

Orbánnak kell a megerősítés

Magas részvételt remél a vasárnapi országgyűlési választáson Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke, aki reggel nyolc óra előtt néhány perccel adta le szavazatát Budapesten, a XII. kerületben.

A kormányfő a voksolás után újságíróknak azt mondta, azért szeretne magas részvételt, mert az erőteljesebb kormányzati munkát tesz lehetővé, hiszen „nem mindegy, hogy milyen széles közösségnek a döntésén múlik aztán a parlamenti többség”.

„Abban reménykedem, hogy nagyon sokan fognak elmenni, és így akármilyen kormány is alakul, az nagy népi háttérrel és támogatással kezdheti meg a munkáját” - fogalmazott Orbán Viktor, aki feleségével, Lévai Anikóval együtt szavazott.

Semjén Trianont gyógyítaná

Az a nemzeti érdek, hogy minél többen menjenek el szavazni - mondta Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, aki vasárnap nem sokkal 10 óra után adta le voksát Budapest II. kerületében.

Ez a mostani választás az egyetemes magyarság ünnepe, hiszen először fordul elő Trianon óta, hogy minden magyar, bárhol él a világban, leadhatja szavazatát a magyar Országgyűlésre - fogalmazott Semjén Zsolt, aki feleségével és édesanyjával érkezett a voksolásra.

A KDNP elnöke kiemelte: a következő parlament az egyetemes magyarság Országgyűlése lesz, minden magyar politikai akarata megtestesül benne. Hozzátette: fontos, hogy minél többen menjenek el szavazni, mert annál nagyobb felhatalmazása és ereje van a megválasztandó parlamentnek, majd az általa megválasztott kormánynak.

A külhoni magyarok által küldött érvénytelen szavazatokról 

magyarázatul azt mondta: ők először voksolnak, és alkotmányos megfontolásokból kétségkívül elég bonyolult a levélben való szavazás - ismerte el. Semjén Zsolt szerint ugyanakkor ez szükséges ahhoz, hogy száz százalékig garantáltan ne lehessenek visszaélések. A választás tisztasága és alkotmányos rendje pedig mindennél fontosabb - rögzítette.

Semjén Zsolt biztos abban, hogy a következő választásnál még többen fognak regisztrálni és szavazni, és választásról választásra egyre kevesebb lesz a rontott szavazat. Kitért arra is: minél több határon túli magyar szavaz, annál inkább nyilvánvaló bármilyen színezetű kormány számára, hogy nem hagyható figyelmen kívül az akaratuk.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro