Ötmillió eurót kaptak az egyházak földtámogatásként

Az agrárminisztérium pedig nem hiszi el, hogy a kolostorok és parókiák meg is művelték a földet, amire támogatást igényeltek.
Hirdetés

Ezért idéntől bizonyítaniuk kell, hogy nem hagyják parlagon a birtokukban lévő termőföldeket – írja a Digi24 hírtelevízió honlapján. 

A mezőgazdasági minisztérium ezentúl csak úgy ítél meg földalapú támogatást a kolostoroknak és parókiáknak, ha tevékenységi körükbe hivatalosan is beveszik a mezőgazdaságot (a tevékenységi terület megfelelő CAEN-kódjával), illetve ha dokumentumokkal bizonyítják az elvégzett mezőgazdasági munkálatokat.
 
Tavaly ugyanis rengeteg parlagon hagyott területre igényeltek földalapú támogatást, a minisztérium gyanúja szerint ennek zöme, mintegy 5 millió euró egyházi intézményekhez ment, amelyek összesen 23 ezer hektárnyi területre igényeltek támogatást.
 
Aki ezután nem tudja bizonyítani, hogy dolgozott is a termőföldön, az nem kap támogatást.
 
Az ombudsman 2011-es jelentéséből derült ki, hogy 900 polgármesteri hivatal összesen 34 millió eurót kellett, hogy visszafizessen olyan közösségi legelők utáni támogatásként, amelyeket végül a gazdák nem tudtak használni.

Hirdetés