Ismét vezető kampánytémává vált az üzemanyagok literenkénti jövedéki adójának hét eurócenttel való megemelése, amint egyre közelebbivé vált az emelés időpontja, április elseje.
Az alaphangot ismét Traian Băsescu államfő adta meg, aki egyrészt maga is aláírta a hozzá közel álló értelmiségiek és politikusok alapította új párt, a Népi Mozgalom Párt (PMP) által az adóemelés ellen benyújtani kívánt petíciót, majd hivatalosan, levélben szólította fel Victor Ponta miniszterelnököt az emelésről való lemondásra, mondván: az nem indokolt.

Egyértelmű, hogy Băsescu továbbra sem hajlandó lemondani egyik legjobb kampánytémájáról, ami még a magyar kártyát is übereli. Hiszen úgy szerezhet plusz pontokat magának és pártjának – amelybe mandátuma decemberi lejártát követően minden valószínűség szerint vezető politikusként lép majd be -, hogy az egyszerű polgárok védelmezőjének szerepében tetszeleg, a polgárok zsebében vájkáló, róluk új adónemek formájában még egy rend bőrt lehúzni akaró kormánnyal szemben.

Eközben a kormányon belül meglehetősen ügyetlenül kommunikálják azt, miért is lenne szükséges az új adónem. Miközben Victor Ponta miniszterelnök arról beszélt, hogy az így befolyt összegekből autópályák épülnek, Ioana Petrescu pénzügyminiszter már azt mondta egy televíziós műsorban, hogy az új adó révén befolyó összegek nélkül nem lehetne kifizetni a nyugdíjakat. Mindkét indok meglehetősen populista, és ezért nem igazán hiteles, bár annak fényében, hogy a kormány milyen hévvel ragaszkodik az adóemeléshez, valóban nem kizárt, hogy nélküle nem lehetnének fedezhetőek a szükséges állami kiadások.

Mindemellett azt is érdemes megemlíteni, hogy az adóemelés a nemzetközi hitelezőkkel megkötendő új hitelszerződéshez is kapcsolódik. Bár a Nemzetközi Valutaalap (IMF) expliciten nem kérte az adóemelést, az általa a hitel fejében megszabott költségvetési hiánycél betartása aligha lenne lehetséges nélküle.

Eközben a lakosságot egy másik, kívülről az országra kényszerített intézkedés is sújtja majd április elsejétől. Az IMF és az Európai Unió által megszabott árliberalizációs menetrend értelmében a földgáz ára is nő majd. Ez is elsősorban a lakossági fogyasztókat sújtja, a nagyfogyasztók más elbírálás alá esnek.

A kormány tehát továbbra is azt az elvet követi, hogy a külföldi hitelezők, illetve Brüsszel követeléseinek anyagi következményeit elsősorban a lakosságra hárítja, miközben a gázár-liberalizációt várhatóan nem követi ugyanolyan mértékű bérnövekedés.

A magyarországi példa – és az, hogy a gazdaságilag Romániánál lényegesen jobban álló Nagy-Britanniában is terítéken van a rezsicsökkentés ügye – ugyanakkor azt mutatja, hogy létezhet más megoldás. Tény persze, hogy Magyarországon a kormány a cégekre kényszerített rezsicsökkentést elsősorban kampányeszközként használja, viszont az is tény, hogy a lakosság teherbíró-képessége sem véges.

Romániában ugyanakkor a kormány a jelek szerint sokkal inkább a külső tényezőknek kíván megfelelni, ahelyett, hogy legalább részben, az ésszerűség határain belül megpróbálna enyhíteni a lakosság terhein, vagy akár csak nem hagyni, hogy azok tovább nőjenek. Pedig a most kényszerűen meglépett jövedékiadó-emelés nem feltétlenül azt jelzi, hogy a külföldi hitelezők eddigi gazdasági gyámsága képes lett volna elhozni a gazdasági stabilitást.