Magyar-orosz, barát-drúg!

Oroszország és Magyarország egy tőről fakadt. Evidens. Vérszövetség. Fegyverbarátság. Amit akartok. Íme, a bizonyíték.
Hirdetés

A politikai életünk előterében lévő egyik téma az Oroszország és Magyarország közötti egyre szorosabb barátság, valamint a magyar irredenta mozgalmak orosz kormány általi támogatása. Milyen okai lennének egy ilyen „természetellenes szövetségnek”?

Az egyik válasz nagyon egyszerű. A hódítói mentalitás, a demokratikus hagyomány hiánya és az elvesztett birodalom siratása.

Egy másik válasz ugyanilyen egyszerű. Egy gyenge és megosztott Románia.

Egy ilyenfajta viselkedés magyarázatát az 1918 utáni történelmi kontextusban és különösen a kevésbé ismert, vagy figyelmen kívül hagyott aspektusokban találjuk meg.

Vegyük őket időrend szerint.

Rögtön az első világháború után, 1918 márciusa és augusztusa között a Szovjetunió legerősebb külföldi szövetségese a Kun Béla által vezetett Magyar Tanácsköztársaság volt. Ezt úgy a Szövetséges Hatalmak, mint ahogy a szomszédos államok is főellenségnek tartották.

A magyar hadsereg megkezdte a szomszédos államok elleni első offenzívát, a legnagyobb sikert az északi fronton érve el, ami 1919 júniusában a Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltásával érte el a csúcspontját. Ezt követően, a román, a csehszlovák és a jugoszláv hadsereg összehangolt offenzívája nyomán, a magyar kommunista kormány 1919 augusztusában, Budapest román csapatok általi elfoglalásával megbukott. A román hadsereg novemberben (pontosan Horthy Miklós bevonulása előtt) hagyta el Budapestet, a magyar területet pedig 1920 februárjában.

A magyar hadsereg kezdeti sikere olyan embereknek volt köszönhető, akik – nevük alapján ítélve – nem voltak magyarok. Itt Böhm Vilmos hadügyminiszterre és Stromfeld Aurél vezérkari főnökre utalunk.

Magyarország történelmének számos dicső személyisége, a magyar nacionalista retorika ellenére, nem volt magyar származású.

Megemlíthetjük itt az 1849-ben, Aradon kivégzett 13 tábornokot is, akik közül csak 5 volt magyar. Megemlítendő, hogy 1301 (III. András, az Árpád-ház utolsó királyának halálának éve) és 1919 között Magyarországnak egyetlen egy 100 százalékban magyar államfője sem volt. Ha ezt az aspektust kiterjesztjük, akkor azt is el kell mondani, hogy Kádár János anyja 50, vagy 100 százalékban szlovák volt.

Kun Béla nagyon közeli barátja volt Leninnek és a családjának. A magyar forradalmár, a magyar kommunista kormány kudarca után, a Szovjetunióba, pontosabban a Krímre menekült, legalábbis az elején, 1920 és 1922 között, ahonnan a Románia elleni akciókat koordinálta.

Kevésbé ismert aspektus, hogy az (1904-ig Kohn) Kun Béla, a magyar bolsevik forradalom központi figurája Szilágycseh mellett (a most Szatmár megyében lévő Lele községben) született, a középiskolát Zilahon, az egyetemi tanulmányait pedig Kolozsváron végezte.

A következő magyar vezető, Horthy Miklós admirális ellentmondásokkal teli politikai szereplő volt.

Kálvinista vallású családban született, egy többségében katolikus országban. Minden katonai rendfokozatát egy olyan állam flottájában szerezte, melynek léte 1918-ban véget ért. Bár antiszemita volt, úgy tűnik, hogy 1945 után gazdag zsidók segítették a portugáliai száműzetésében, ahol aztán elhunyt.

Horthynak szintén voltak bizonyos kötődései Romániához. Felesége, Purgly Magdolna Kürtösről származott, a polgári házasságot pedig Aradon kötötték.

Horthy hatalomra kerülését üldözések és gyilkosságok hulláma kísérte, aminek nyomán nagyjából 2.000-5.000-en haltak meg és 70.000-en kerültek rövidebb-hosszabb ideig börtönbe. Az áldozatok többsége zsidó, kommunista, vagy gazda volt.

A háborúk közötti Magyarországnak nagyon eredeti kormányzati formája volt. Magyarországot 1920-ben királysággá nyilvánították, Horthy Miklóst pedig megválasztották kormányzónak. Azért folyamodtak ehhez a jogi trükkhöz, mert a győztes Szövetséges Hatalmak nem engedték volna meg az utolsó Habsburg (I. Károly osztrák-magyar császár és IV. Károly magyar király) trónra kerülését. Annak ellenére, hogy Horthy örök hűséget esküdött neki, az utolsó Habsburgot kiutasították a magyar területről, a Parlament pedig eltörölte az 1723-as Pragmatica Sanctio-t, mellyel megengedték Mária Terézia magyarországi trónra lépését. Ezzel változtattak az öröklési szabályokon, a nők trónra lépését is lehetővé téve.

Bár elméletileg minden úgy működött, mint egy alkotmányos monarchiában, a kormányzó valójában bármikor leválthatta a miniszterelnököt és feloszlathatta a Parlamentet.

A kormányzati tevékenység két miniszterelnök, Bethlen István (1921–1931) és Gömbös Gyula (1931–1936) hosszú mandátumai miatt stabil volt.

A legnegatívabb aspektusok a valódi demokrácia hiánya, valamint az állampolitika rangjára elemelt antiszemitizmus és revizionizmus voltak.

1920-ban fogadták el az első világháború utáni Európa első antiszemita törvényét, amivel 6 százalékban korlátozták az egyetemeken a zsidó hallgatók arányát.

A revizionizmus végrehajtói a terepen a papok és a külföldi magyar diaszpóra volt (ahogy az jelenleg is történik).

Mindezt elősegítette, hogy 20 éven keresztül ugyanaz a személy, Zoldt tábornok (?!) állt a magyar titkosszolgálatok élén.

Magyarország külpolitikája 1932 és 1938 között Olaszország, majd Németország felé fordult.

De a szovjet és a magyar titkosszolgálatok által alkalmazott módszerek még ennek ellenére is nagyon hasonlítottak egymásra.

A szovjetek terrorista támadásokat hajtottak végre Besszarábiában, hogy erőszakos válaszlépéseket provokáljanak ki a román hatóságokból, melyeket aztán a kisebbségek – elsősorban az oroszok – ellen irányuló cselekedetekként lehetett beállítani.

Budapest román népviseletbe öltöztetett félkatonai csapatokra összpontosított, melyek támadásokat indítottak a németek és a magyarok ellen, mely támadásokkal aztán alátámaszthatták a magyar hatóságok román polgárokkal szembeni visszaéléseit.

Egy némiképp elfeledett, vagy figyelmen kívül hagyott aspektus az, hogy 1945 márciusáig, amikor Észak-Erdélyben újra megjelent a román közigazgatás, a szovjetek bátorították a magyar irredenta akciókat.

Az orosz–magyar kapcsolatok újramodellezése 1956 után, a magyar antikommunista forradalom legyőzésével és Kádár János hatalomra kerülésével kezdődött.

Ezzel kapcsolatosan nem szabad megfeledkezni azokról a nyomásgyakorlásokról, melyeket a Szovjetunió fejtett ki, hogy Sztálin utasítására 1952-ben létrehozzák a Magyar Autonóm Régiót, amire nem volt más példa a szocialista országokban.

A Szovjetunió 1956, de főleg 1968 után Magyarországot a Moszkvával szemben túlságosan független Románia elleni fő nyomásgyakorlási tényezőként használta fel.

Ezzel is magyarázhatók a romániai magyar etnikumúak agresszív viselkedései is, melyeket a budapesti kormány már a 70-es évek óta bátorított. A román állampolgárságú magyarokban elültették azt a gondolatot, hogy Romániát meg kell büntetni a szocialista tömbön belüli független viselkedése miatt.

E kérdés túlfeszítése Moszkva érdekét szolgálta, mivel ez nagyon jól elleplezte a besszarábiai (moldovai) románok elleni visszaélésekből és erőszakos asszimilációból álló politikát, ami egyedülálló helyzet volt a Szovjetunióban és még az 1945 utáni Európában is. A szovjet hivatalosságok ezzel kapcsolatosan többször is kihangsúlyozták, hogy Románia egyes szomszédainak területi követeléseik támadhatnak, ha túlságosan hangoztatják a románok és a Moldovai SZSZK lakosainak közös eredetét.

A helyzet 1982-től kezdve némiképp Románia hátrányára változott, amikor a Szovjetunióban Jurij Andropov került hatalomra. Andropov 1954 és 1957 között Budapesten volt nagykövet, az 1956-os magyar forradalom leverésének és Kádár János hatalomra kerülésének egyik főszereplője lévén. Ezért nagyon szoros kapcsolat volt köztük.

Ezáltal Magyarországot választották ki, hogy az NSZK-val és AEÁ-val meglévő kapcsolatok bajnokaként átvegye Románia helyét.

A tervet nagyon megkönnyítették azok a hibák, amiket Nicolae Ceauşescu a gazdaságpolitikájában és azzal az óhajával elkövetett, hogy minden áron visszafizesse a küladósságot. A gazdasági helyzetet nagyon megnehezítette az, hogy a szovjetek az olajért, a gázért és a kokszért élelmiszert kértek cserébe.

A Magyarország által kezdeményezett új gazdasági reformokat valójában szintén Andropov engedélyével indították el, hogy elnyerjék a nyugat szimpátiáját. Ennek ellenére a szovjetpártiság csak a magyar kommunista politikai elit soraiban volt jelen, a lakosságéban nem, ahogy az különben most is történik.

Jelenleg, az általam eddig elmondottak alapján, négy okát tudjuk megnevezni az Oroszország és Magyarország közötti szoros kapcsolatoknak.

Az első a birodalmi és messianisztikus gondolkodás lenne, mely szerint uralniuk kell a környező régiókat és népeket (nem feltétlenül felemelve őket, vagy valamit hátrahagyva az utókorra).

A második az erőteljesebben Oroszországban megnyilvánuló nagyon virulens antiszemitizmus és rasszizmus.

A harmadik a kormányok Európa-ellenes viselkedése. Az EU-tag Magyarország esetében felmerül bennünk a kérdés, hogy az, ami jelenleg történik baleset, vagy alapvető dolog.

Az indokolás végén hasznos megemlítenünk azt, amit Alexandre de Marenches gróf, a francia hírszerző szolgálatok 1974 és 1982 közötti főnöke mondott Oroszországról. A gróf szerint, a kommunizmus csak egy epizód, vagy baleset volt az orosz birodalmi célok elérését célzó folyamatban.

Vajon ez a kijelentés más államokra is érvényes?

Felkészült Románia egy ilyen helyzetre?

Az AEÁ és az EU értik ezt a helyzetet?

Hirdetés