Gyakran mondogatjuk, hogy a hazai politizálás ennyire bukaresti és annyira balkáni. Miért nem teszünk azért, hogy más legyen? Becsületes, őszinte, átlátható és manipulációtól mentes!
Tovább fonva a logika szálait, egyértelmű, hogy jogilag a Székely Szabadság Napjának rendezvényeit és bármiféle hasonló, törvényesen engedélyezett megmozdulást nem a Székely Nemzeti Tanács szervezte, hanem a mögötte álló Siculitas Egyesület, és bármiféle következményt ennek az egyesületnek, illetve vezetőségének kell viselnie, illetve ennek kell küzdenie a jog eszközeivel a büntetések ellen. Úgy gondolom, hogy mindezt ilyen egyszerűen és félreérthetetlenül kell közölni a nyilvánossággal, nem pedig állandóan ködösíteni és összemosni a politikát a civil szférával. És ez lehet az alapkívánalom nem csupán a Székely Nemzeti Tanács, hanem valamennyi párt vagy szövetség esetében. Akkor nem kell törnie a fejét a nagyközönségnek, hogy az SZNT-nek plakátokra és buszokra honnan volt pénze, hiszen a Siculitas Egyesület pénzügyi gazdálkodását, a belföldről és külföldről kapott pénzeket az év végi zárójelentésekben nyomon lehet követni, és az EMNP-nek sem kell besurrannia népi hangszerek bemutatása ürügyén egy szatmári múzeumba. Gyakran mondogatjuk, hogy a hazai politizálás ennyire bukaresti és annyira balkáni. Miért nem teszünk azért, hogy más legyen? Becsületes, őszinte, átlátható és manipulációtól mentes! Nem vagyok naiv, tudom, hogy az egyéni és csoportos érdekek bonyolult szövevényében roppant nehéz eligazodni. De egyszer talán csak el kellene kezdeni, ha Bolyai János oly sokat emlegetett szóhasználatával mi is egy új, más világot akarunk teremteni.”
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.

A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.