// 2025. július 19., szombat // Emília

Mi csak ne vonulgassunk a prefektus bőrén

// HIRDETÉS

Törvénytelen és büntetendő a felvonulás a Székely Szabadság Napján, az SZNT pedig félrevezeti a közvéleményt. A Maros megyei prefektus válaszolt.

Corneliu Grosu, Maros megye prefektusa szerint a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) félrevezeti a közvéleményt, amikor az ő állásfoglalására hivatkozva állítja, hogy megtartható a Székely szabadság napja alkalmából tervezett marosvásárhelyi felvonulás.

Corneliu Grosu szombaton sajtótájékoztatón reagált Izsák Balázs SZNT-elnök MTI-nek adott nyilatkozatára, miszerint mégis megtartják hétfőn a felvonulást. Elmondta, az SZNT azt követőn döntött a felvonulás megtartásáról, hogy a prefektus elhárította illetékességét az ügyben, mondván, a megmozdulást tiltó polgármesteri levél nem közigazgatási határozat. 

A szervezők szerint ezzel a kormány képviselője is megerősítette, hogy a polgármesteri levélnek semmilyen jogkövetkezménye nincs, tehát a felvonulás megtartható.

A prefektus visszavonulót fúj

„Ezek a kijelentések és értelmezések hamisak, tendenciózusak, veszélyesek, és szándékosan keltenek zavart Marosvásárhely lakosságában” - idézte a prefektus reagálását az Agerpres hírügynökség. 

„A március 10-re tervezett marosvásárhelyi felvonulást sem a polgármesteri hivatal, sem a törvényszék, sem Maros megye prefektusi hivatala nem engedélyezte. Bármi ilyen jellegű megmozdulás törvénytelen, és a törvénynek megfelelően büntetendő” - tette hozzá a kormány Maros megyei képviselője.

Corneliu Grosu arra kérte Marosvásárhely lakosait, ne hagyják magukat félrevezetni, ne sorakozzanak fel törvénytelen akciók mellett, és ne vegyenek részt a betiltott felvonuláson. 

A prefektus elmondta, azért nem tartotta illetékesnek magát arra, hogy megvizsgálja a polgármester tiltó határozatát, mert sem a polgármesteri hivatal, sem a rendezvény szervezői nem juttatták el neki a kifogásolt iratot. Hozzátette, tisztsége folytán csak a polgármester rendeletét vagy a városi tanács határozatát ellenőrizheti, nem tartozik a feladatai közé két intézmény levelezésének a törvényességi vizsgálata. 

Az SZNT azért tartotta törvénytelennek 

a megemlékezést engedélyező, de az azt követő felvonulást tiltó polgármesteri levelet, mert az kifutott a törvényes határidőből. Az SZNT még decemberben bejelentette a megmozdulást, és a polgármester csak februárban fogalmazta meg a tiltását, noha ezt a bejelentést követő 48 órában tehette volna meg.

A Székely szabadság napja tavalyi rendezvényén a szervezők szerint 30 ezren, a rendfenntartók szerint ötezren vettek részt. Az obeliszk mellett közfelkiáltással elfogadott, a Székelyföld autonómiáját követelő petícióval a tömeg a prefektus hivatala elé vonult. A kormány Maros megyei képviselőjének átnyújtott petícióra azóta sem érkezett válasz.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro