Csak pontosan, szépen…

 

Két példa arra, hogy miért kell tudnia helyesen magyarul annak, aki publikál. Az egyik a helyesírás (ortográfia) területéről: amikor az önkéntes tudósító, aki ráadásul a helyi kisközösségben vezető értelmiségi, nem tud különbséget tenni a »kellet« és a »kellett« között (tehát úgy kelleti magát, ahogy nem kellene, mert ehelyett mást kellett volna tennie), vagy a »mellet« és »mellett« között (tehát mellet düllesztve megy el a helyesírási szótár mellett), akkor maximum nevetségessé. Ám amikor a jelentéstan (szemantika) mezején bukdácsolva fogalmaz óvatlanul, akkor érzékenységeket is sérthet, akaratlanul is: nemzetközinek titulálni – a hangzatosság és nagyzolás kedvéért – olyan szavalóversenyt, amelyen magyar fiatalok magyarul mondanak verseket, nem lehet, nem szabad, még akkor sem, ha különböző államok különböző határain belülről és kívülről érkeznek a versenyzők. Az egy nemzethez való tartozásunkat mi, magyarok ne tagadjuk meg pontatlan szóhasználattal sem. A »politikai korrektség és igazodási kényszer« sem késztethet arra senkit, hogy összemossa a »nemzetközi« és »államközi« fogalmakat, hiszen evidencia: a magyar nemzet és állam határai nem esnek egybe, miként az állampolgárság és a nemzetiség sem szinonimák.”