// 2026. október 17., szombat // Hedvig
Dénes László Dénes László

Csak pontosan, szépen…

// HIRDETÉS

Az „információ eljuttatása a célszemélyhez” nem is olyan egyszerű, mint amilyennek egyesek gondolják még a szakmán belül is.

(Külön)Vélemény

Szerző: Dénes László
2014. február 27., 17:42

„Azért jó, ha az újságot újságírók írják, nem pedig önkéntes és önkéntelen levelezők, fogalmazók, jegyzőkönyvírók, titkárnők, ilyen-olyan szervezők, aktivisták, menedzserek, pályázók és pályán kívüliek, mert az újságírásnak vannak olyan szakmai és etikai szabályai, amelyeket el kell sajátítani, amiket meg kell és meg lehet tanulni. Az íráskészség mellé nem árt a gyakorlat sem és a megfelelő szókincs, a kellő műveltség és ismerethalmaz, de jártasnak kell lenni a magyar nyelvtanban, helyesírásban éppúgy, mint a sajtónyelvben, mert az »információ eljuttatása a célszemélyhez« nem is olyan egyszerű, mint amilyennek egyesek gondolják még a szakmán belül is.

Két példa arra, hogy miért kell tudnia helyesen magyarul annak, aki publikál. Az egyik a helyesírás (ortográfia) területéről: amikor az önkéntes tudósító, aki ráadásul a helyi kisközösségben vezető értelmiségi, nem tud különbséget tenni a »kellet« és a »kellett« között (tehát úgy kelleti magát, ahogy nem kellene, mert ehelyett mást kellett volna tennie), vagy a »mellet« és »mellett« között (tehát mellet düllesztve megy el a helyesírási szótár mellett), akkor maximum nevetségessé. Ám amikor a jelentéstan (szemantika) mezején bukdácsolva fogalmaz óvatlanul, akkor érzékenységeket is sérthet, akaratlanul is: nemzetközinek titulálni – a hangzatosság és nagyzolás kedvéért – olyan szavalóversenyt, amelyen magyar fiatalok magyarul mondanak verseket, nem lehet, nem szabad, még akkor sem, ha különböző államok különböző határain belülről és kívülről érkeznek a versenyzők. Az egy nemzethez való tartozásunkat mi, magyarok ne tagadjuk meg pontatlan szóhasználattal sem. A »politikai korrektség és igazodási kényszer« sem késztethet arra senkit, hogy összemossa a »nemzetközi« és »államközi« fogalmakat, hiszen evidencia: a magyar nemzet és állam határai nem esnek egybe, miként az állampolgárság és a nemzetiség sem szinonimák.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki
Székelyhon

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki

A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.

// még több főtér.ro
A Fotógróf
2026. szeptember 24., csütörtök

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.