// 2026. szeptember 21., hétfő // Máté, Mirella
Magyari Lajos Magyari Lajos

Ukrajnai kérdőjelek

// HIRDETÉS

Viktor Janukovics szégyenteljes bukásával és gyáva menekülésével viszont Ukrajna egyáltalán nem lépett még be a paradicsomba, sőt a demokrácia kiskapujába sem ért el, mert most az a lehetőség fenyeget, hogy az ultranacionalisták jutnak uralomra.

(Külön)Vélemény

Szerző: Magyari Lajos
2014. február 26., 07:34

„A szélsőségesek szeretnének »nemzetállamot« fabrikálni Ukrajnából, melyről minden elmondható, csak ez nem. A hatalmas számú orosz kisebbség, a lengyelek, a tatárok nem nagyon érezhetik biztonságban magukat, de ugyanez vonatkozik az észak-bukovinai románokra és a kárpátaljai magyarokra is. Viktor Janukovics egyetlen pozitívumot mondhatott magáénak országlása során, jelesen a kisebbségi nyelvek regionális hivatalos nyelvekként való elismerését. Kárpátalján ez némi lélegzethez juttatta a 200 ezer főre tehető magyarságot is. A törvényt vasárnap érvénytelenítette az ukrán parlament.

Így most megindulhat a kárpátaljai magyar exodus az anyaország felé. Igen, az anyaországba, mely néhány kilométerre esik Beregszásztól, Ungvártól, Nagyszőlőstől, Huszttól, Munkácstól, Visktől, Técsőtől, míg Kijev, Harkov, de még Lemberg is olyan messzire, hogy legtöbb kárpátaljai lakos soha meg sem fordul arra. Ezt a területet évszázadokon át ruszinok és magyarok lakták, kevés román és zsidó közösség színesítette az etnikai palettát.

Hírét sem hallották nagyukránoknak és nagyoroszoknak, kik – megszerezvén, elcsatolván a területet – a széles nyomtávú vasúttal együtt behozták a málenkij robotot, az uralkodni vágyást, a nemzeti türelmetlenséget. S lett Uzsgorod, Munkácsevo, Vinogradov, Bergovo, de még Csapból is Csopot csináltak. Hadd érezzék a magyarok, kik is az igazi urak. Ez körülbelül ugyanúgy történt, mint Erdélyben, ahol az új keresztségben például Ozun lett Uzonból."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro
A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról
2026. szeptember 10., csütörtök

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”