Ül a román s a magyar

 Nem tudom, na, de nekem továbbra is bajom van bizonyos poénokkal, s nem azért, mert kifigurázzák a magyarokat. Ha ez görbe tükör, nekem úgy tűnik, néhol inkább azokat mutatja, akik tartják. S nem a pc-része zavar a dolognak, hanem a helyzet maga, amit a szemléltetés kedvéért két szereplővel is elképzelhetünk. Ül a román s a magyar, ugye. Mondja a román a magyarnak a vásárhelyi eseményekre utalva: ha negyven év kommunizmus s egy forradalom után kedved van románt verni, magyar vagy. És nevetnek. A román, ugye, a poénon. Úgy tűnik, a magyar is. Ha viszont ezt teszi, újra elfogadta a többségi narratívát (igen, ’90 márciusában mi vertük a románokat – ergo elismerjük, hogy a felelősség a zavargásokért csakis a mienk -, és igen, díjazzuk mi a román testvér humorát, aki ebből megbocsátóan poént kreál). Számomra megalázóan aszimmetrikus ez a viszony. És igen, megnéztem a románokról szóló videót is; ahol annak ellenére, hogy valóban végigmennek egy sor sztereotípián, ennek a hozzáállásnak nyoma sincs, de még csak olyanokat se hallottam, h “ha azt hiszed, csak a magyarul beszélőket szolgálják ki a székelyföldi boltokban… ” S ebből a műfajú poénból még csak nem is ez az egyetlen a videóban. Ami talán még ezeknél is jobban zavar, h a srácok (s úgy tűnik, nem csak ők) azt hiszik, ezek viccesek, s gondolom, valóban fogalmuk sincs, mi a gond velük. Már attól a hozzáállástól eltekintve, ugye, hogy a nagy testvér, ha jó a kedve, elviccelődik velünk, felelősökkel, ha pedig eluralg az igazságos harag, esetleg lekever nekünk két sallert. Hiszen negyven év kommunizmus és egy forradalom után mi is megtettük vele.