// 2025. július 19., szombat // Emília

Jobb kanyarral szivárogtatott az MSZP

// HIRDETÉS

Gyurcsány Ferenc tudtával szivárogtatták ki a 2006-os őszödi beszédet – áll a nyomozati jelentésekben.

Nyilvánosságra hozta az Alkotmányvédelmi Hivatal elődszervezete, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) őszödi jelentéseit. Az első, 2007. május 21-i dátummal kelt jelentés a Gyümölcsöskert fedőnevű nyomozás eredményeit összegzi, a második, 2009. júlis 29-i pedig a Gerilla fedőnevű ügy lezárásáról szól.

A titkosszolgálati jelentés szerint a kiszivárogttott beszédet a hivatalos rögzítésre felkért kft. munkatársai készítették jóhiszeműen, arra szóban kérte meg őket egy meg nem nevezett személy. A második jelentés szerint egy „Guevara” néven emlegetett személy szoros kapcsolatban állt azzal az „erősen jobboldali beállítottságú” emberrel, aki a nyilvánosságra kerülése előtti napon a felvétel birtokában volt, és azt e-mailben továbbította. Az ő kilétét azonban nem hozták nyilvánosságra.

„Guevara” a második jelentés leírása alapján minden bizonnyal Rózsa-Flores Eduardo újságíró, a délszláv háború veteránja, akit  2009-ben Bolíviában öltek meg a helyi biztonsági erők. A terrorizmus gyanújával őt akkor már másfél éve megfigyelés alatt tartó titkosszolgálat sem tudta, miért ment valójában Rózsa-Flores Bolíviába.

„Guevara” nevű célszemély elmondása szerint „az őszödi miniszterelnöki beszéd kiszivárogtatója egy MSZP-s politikus, aki a miniszterelnökkel és a frakcióval egyeztetve szervezte meg az inkriminátum (azaz a beszéd hanganyagának) nyilvánosságra hozatalát”. (...)

„Guevara elmondása szerint a beszéd kiszivárogtatására azért volt szükség, hogy időt nyerjenek, továbbá valamilyen módon eltereljék a figyelmet a költségvetési vitákról, illetve rávilágítson az ország rettentően rossz gazdasági helyzetére. A nyilvánosságra hozatalban az MSZP azért választotta a jobboldal/ellenzék bevonását, mert az elhangzás és a médiába kerülés között eltelt hosszú idő magyarázkodásra kényszerítette volna őket”.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro