Jó Betuker Istvánról tudjuk, hogy jó képzőművész. A BÁZIS Csoport tagja. És absztrakt. Is. Most például.
2014. február 21., péntek, 19.00 óra. Ecsetgyár. Első emelet. BÁZIS Csoport. És ami a lényeg. Betuker István. Aki ezúttal absztrakt terekbe hatol be. Hogy mennyire mélyen, illetve hogy orgiasztikus-e az eredmény, kiderül a helyszínen.
Egy részletet azért beidéznék a kiállítás felvezető szövegéből: „A felület és a szerkezet, mint hivatkozási pontok, fontosabbak, mint maga a téma: a formák és a részletek részben a művészi szándék eredményeként jönnek létre, részben azonban véletlenszerűen." Ezzel lehetne vitázni, de itt nem cél. Sokszínűség van. Sőt. Sokformájúság. Megnézni!
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.