// 2025. július 7., hétfő // Appolónia

Szabadnaposak a tatárok

// HIRDETÉS

Megpihenhetnek nemzeti ünnepükön a romániai tatárok. Ki is hajtaná őket, ugye.

Romániában 2006-ban nyilvánították törvény által a tatárok ünnepévé december 13-át, ami azért jelentős dátum számukra, mert 1917-ben a krími tatárok ezen a napon kiáltották ki köztársaságukat és alkotmányukat.

Most ezt a törvényt módosította nagy többséggel az ügydöntő jogkörrel rendelkező képviselőház. A módosító indítvány szövege szerint a munkáltatók szabadnapot adhatnak a tatár nemzetiségű személyeknek egyéni kérelem alapján, hogy részt vehessenek a nemzeti ünnepük alkalmából szervezett kulturális rendezvényeken. 

A 2011-es népszámlálás adatai szerint az országban 20464-en vallották magukat tatárnak, többségük a Dobrudzsában él, Konstanca megyében.

Romániában március 15., a magyarság nemzeti ünnepe nem számít munkaszüneti napnak. Kivételt képeznek a Kovászna megyei közgyűlés alkalmazottai, akiknek a kollektív munkaszerződésébe 2011-ben belefoglalták, hogy március 15-e szabadnap.

Székelyföldi magyar önkormányzati vezetők már többször kérték, hogy ezt a napot nyilvánítsák hivatalos munkaszüneti nappá Erdélyben. A háromszéki önkormányzatok közül 2011-ben tíz fogadott el olyan határozatot, amely az adott településen hivatalos ünneppé nyilvánította az 1848-49-es szabadságharc évfordulóját. A prefektúra megtámadta ezeket a döntéseket arra hivatkozva, hogy hivatalos ünnepről csak a parlament dönthet, a helyi tanácsoknak nincs ilyen joguk.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért nincs íze a paradicsomnak?
Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet
Krónika

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet

Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz
Székelyhon

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

„Itt a medve, milyen szép, felém jön” – lelkesedett a transzfogarasi halálos támadás áldozata
Krónika

„Itt a medve, milyen szép, felém jön” – lelkesedett a transzfogarasi halálos támadás áldozata

Az olasz sajtó részleteket közölt a csütörtöki transzfogarasi halálos medvetámadás áldozatáról, a 48 éves Omar Farang Zinről, aki Facebook-oldalán tett közzé szerdán medvés fotókat és videókat.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.