Belevetik magukat a gazdálkodásba

Tizenöt hektár termőterület bevetésére elegendő az a vetőmagadomány, amelyet Magyarországról kapott a Dévai Szent Ferenc Alapítvány.
Hirdetés

A magyarországi Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpontja vetőmagot adományozott a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak. Céljuk: hozzájárulni ahhoz, hogy az alapítvány önellátóan termelje meg a kenyérsütéshez szükséges búzát, ugyanakkor a tangazdaságok létrehozásával segítsék az erdélyi mezőgazdasági szakoktatást.

 
Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője  a Krónikának elmondta: „A magyarországi agrárkamara arra biztat, hogy mivel kaptunk a somlyói barátoktól egy darab földet, vessük be, ültessünk búzát, adnak vetőmagot. Csíksomlyón kívül Gyergyószárhegyen is kiválasztottunk egy öthektáros területet, ezt is szeretnénk megművelni”. Hozzátette: „Naponta 2500 gyerek eszik nálunk, s ha ez a kezdeményezés sikeres lesz, mi magunk tudjuk majd előteremteni a napi betevő falatot.” Böjte Csaba emellett fontosnak nevezte, hogy a projekt keretében a fiatalok a gyakorlatban is elsajátíthatják a növénytermesztés alapjait.
 
Az akció ötletgazdája a gyergyószentmiklósi születésű Lázár Zoltán, aki korábban Tánczos Barna szenátor munkatársa volt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumban, jelenleg pedig a magyarországi Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöki kabinetfőnöke. 
Hirdetés