// 2026. november 5., csütörtök // Imre
Sós Ágnes Sós Ágnes

A vágy sírig tart

// HIRDETÉS

Ez művészfilm, amelyben végig magunkra ismerhetünk. A valóságról szól, egyfajta „barátságfilm": nincs benne politika, bármelyik nép számára mondanivalót tartalmaz, nem szül ellenségeskedést. Interjú.

(Külön)Vélemény

Szerző: Sós Ágnes
2014. február 10., 20:18

„Az emberek többsége nálunk felé fél a kamerától, és fokozottan érvényes ez falvakra. Mennyire volt nehéz »megnyitni« a szereplőket?

Egyáltalán nem volt nehéz, nulla perc kellett hozzá.  Van az emberekben egy alapvető közlési vágy: ha kérdezzük, felelnek. És ebben nincs különbség a magyarországi és az erdélyi ember között. Ameddig érzi a megszólaltatott, hogy nem kihasználom, hanem a mondanivalója erejéig a szó nemes értelmében csupán felhasználom őt, addig jól érzi magát, felszabadult. Én is mesélek, ők is mesélnek. És akadnak pillanatok, amikor már túlságosan is megnyílnak, de ezeket a részeket úgysem vágom a filmbe, mert nem az a cél, hogy lejárassak bárkit is, hanem hogy bemutassak valami egyedit.

Hogyan látja, az elhangzott válaszokat akkor, önnek mondták ki először a szereplők?

A néprajzkutatóknak is elmondják ugyanazt, amit nekem, a különbség az, hogy a film esetében arccal és hanggal vállalják.

Hogyan jellemezné egyébként a filmben megszólaló szereplőket?

Csupa bűbáj az összes szereplő. Intelligensek, talán ez a legjobb szó a jellemzésükre. Egyikük megjegyezte, miután megnézte a filmet, hogy mennyire jó a filmzene is. Persze, hogy jó, hiszen Másik János szerezte a filmzenét, de ez a felismerés is mutatja, hogy a szereplőknek ízlésük van! Bölcs, jó humorérzékkel megáldott emberek ők.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Nem élte túl a sofőr a tartálykocsival való ütközést
Székelyhon

Nem élte túl a sofőr a tartálykocsival való ütközést

Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.